Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet

nyilvánvaló eljövetelét várja. Mégsem csak a szeretet lényeges, hanem cselekvésünk tartalma is; nemcsak a motívum, amiért tesszük, hanem az is, a m i t teszünk. Ehhez kapcsolódik a másik nagy kísértés, a bensőségbe húzódó „privát“ vallásosság ellentéte: annyira lényegesnek tartja az ember társadalom- és kultúraalakító tevékenységét, mintha ezzel közvetlenül Isten országát építené. Ennek az irányzatnak egyik válfaja a „felszabadítás (liberáció) teológiájá“- ban fogalmazódott meg. Képviselői elsősorban dél- és középamerikai teológusok, akik a gazdasági és társadalmi elnyomás embert romboló és bűnt szülő hatását saját hazájukban tapasztalták meg. Abból a teológiai igazságból indulnak ki, hogy a bűn nemcsak az ember szívében rejtőző és egyedi tettekben megnyilvánuló valóság, hanem gazdasági, társadalmi és politikai struktúrákban objektiválódik. Tudomásul kell vennünk — mondják —, hogy nemcsak bűnös tettek, hanem bűnös intézmények is vannak, amelyekben a bűn megtestesül és állandósul: eltorzítja, önmagától elidegeníti az embert, lehetetlenné teszi a szabad, emberhez méltó élet kialakítását. Minthogy a bűn több, mint az egyéni tettek összessége, a megváltást sem szabad pusztán az egyéni lelkiélet síkján keresnünk. Az üdvözítés munkája nem korlátozódhat arra, hogy az egyének lelkét megmentsük. A kereszténynek arra is kell törekednie, hogy megváltoztassa a bűnös, embertelenné torzító gazdasági, társadalmi és politikai struktúrákat. Ezért a keresztény bázisközösségek sem szűkíthetik le munkájukat pusztán lelki tevékenységre, mint pl. közös imádságra és elmélkedésre: a gazdaságitársadalmi átalakulás motorjává kell válniok. Szélsőséges képviselőiben ez az irány nem különböztet világosan az Isten országa és az emberi haladás célja között. A hangsúly az anyagi és szellemi nyomor megszüntetésére, az anyagi és szellemi javak igazságos elosztására, a társadalom forradalmi átalakítására tolódik. Az igehirdetés ennek a harcnak programjává és módszertanává szűkül.

Igaz, hogy a bűn intézményekben, struktúrákban objektiválódik, azaz egyéneken túli állandó hatóerővé válik. Pl. a legtöbb dél- és középamerikai államban olyan gazdasági, társadalmi és politikai helyzet van, amely a társadalom nagyrészét embertelen életkörülménynek között tartja, mintegy „kitermeli“ a gyűlöletet, az állandó vérontást, a polgárháborút. Az is igaz, hogy a kereszténynek minden erejével és találékonyságával törekednie kell egy igazságosabb társadalmi rend létrehozására. De a legfejlettebb és legigazságosabb társadalom sem azonos Isten országával. Továbbá ha ennek a fejlett társadalomnak a tagjait nem a szeretet, hanem a közömbösség vagy az önzés mozgatja, a legigazságosabb intézmény légköre is embertelenné válhat. Minden újszülött Isten kegyelme nélkül és bűnre hajlamosnak születik. Ezért az Egyháznak minden gyermeket, minden nemzedéket újra meg újra meg kell szentelnie, egyéni, belső megújulásra vezetnie. Különben az egyén a legjobb intézményekkel is vissza fog élni, sőt csakhamar saját bűnei szerint el is fogja torzítani. így mind az egyén lelkének a megszentelése, mind a társadalmi formák megjavítása állandó és szükségképpen befejezetlen feladat, amelyet mindig csak töredékesen tudunk elvégezni, és minden korban újra kell kezdenünk.

12