Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A keresztény vasárnap
van számunkra mint Jézus Krisztus feltámadásának napja, mint az első és egyben a nyolcadik nap, amely fölvette magába a szabbatot is, és így a teremtés és a szövetség egységét. A Teremtő és a Megváltó jele, a hála és remény kifejezője időnk ritmusában. Nem mi találtuk ki, hanem előlegezett ajándékként kaptuk az idővel való sáfárkodásunkhoz. Ez az istentisztelet napja, mivel részvétel Isten nyugalmában, a Feltámadott érkezésének napja, aki összegyűjti magántevékenységükbe visszamenekült tanítványait, hogy megtörje velük a kenyeret. Ez ismét nem a mi találmányunk: az első nap mintegy az ablak, amit az Úr feltámadása által az idő falába vágott. Az idő ritmusában az ő újraeljö- vetelének órája. És Krisztusnak ez az eljövetele nálunk a kenyértörésben való egységet jelenti, amiben valóban közénk jön, valóban jelen van velünk és bennünk. Ezért a vasárnapi parancs nem az egyház önkényes találmánya. A parancs csak jogi formában fejezi ki azt, ami tényként megvolt az egyházban az apostoli időktől, a kezdet kezdetétől: így adott választ a hét első napján történtekre. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Pál Troászban vasárnap Euka- risztiát ünnepelt (20,6-11). Itt az Eukarisztia vasárnapi bemutatása már mint a kereszténység kialakult gyakorlata tételezhető fel. Szt. Pál első korintusi leveléből tudjuk, hogy a vasárnap a jeruzsálemi egyház részére történő gyűjtés napja volt (1Kor 16,1 k). így már nyilvánvaló az összefüggés az istentisztelet és kari- tász, az Isten felé kinyíló és az ember szolgálatára álló szabadság között is. János a Titkos Jelenések könyvében első látomását kifejezetten az Úr napjára teszi (Jel 1,10). Ilyen módon részesíti mintegy az Úr a száműzöttet, aki meg van fosztva az egyház eukarisztikus közösségétől, húsvéti jelenlétében. Az ún. Didakhé, a „tizenkét apostol tanítása“ — a könyv 90—100 között keletkezett — régen magától értetődő hagyományból kiindulva mondja: „Az Úr napján gyűljetek össze, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, miután előbb beismertétek bűneiteket, hogy áldozatotok tiszta legyen“ (14,1). Legyünk hát meggyőződve: Nem függ sem az egyház, sem az egyes hivő kénye-kedvétől, hogy akarunk-e és mikor akarunk istentiszteletet tartani, és hogy mit csinálunk a vasárnappal. A vasárnap az egyház válasza arra, amit az Úr tett és tesz: Ö tette ezt a napot a maga napjává és a mienkké, az egyház istentiszteletében a vele való közös összegyülekezés napjává. Ezzel már néhány további kérdést is megválaszoltunk. Mondhatná valaki: Nem bírom a templom rossz levegőjét és az unalmas éneket. Zavar, ha beszorítva kell térdelnem mindenféle ismeretlen ember közt, és egy plébános imáit hallgatnom, amit nem értek. Inkább elmegyek a hegyekbe, az erdőbe, a vízpartra, és jobban áhítatra hangol Isten szabad természete, mint egy gyülekezet, amely nekem semmit sem ad. — Válaszunk erre: Nem kereshetjük ki magunknak, akarjuk-e és hogyan akarjuk az Istent tisztelni. Az a lényeg, hogy ott válaszoljunk neki, ahol közli magát. Nem írhatjuk magunktól elő, hol kell velünk találkoznia, és magunktól el sem juthatunk hozzá. Ott jöhet hozzánk és ott enged találkozni magával, ahol akarja. Ezért ott kell neki felelnünk, ahol ő már 29
