Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A keresztény vasárnap
nem szabad elhasználnunk. Mit sem segít, ha valahol hirtelen tiltakozni kezdünk új vállalkozások ellen. Ez értelmetlen és logikátlan marad, ha egész életstílusunkat meg nem változtatjuk, ha nem válunk kizsákmányolókból használókká, kihasználókból gondozókká. A vasárnap szellemében élni azt jelenti, hogy törekszünk erre a lelkületre; valóban teljes életstílust, amit éppen mint mai keresztényeknek új elszántsággal kell keresnünk. Ilyen módon az ószövetségi szabhat alapgondolatai is beleolvadnak a keresztény vasárnapba. A szabhat rendeltetése az volt, hogy a nyugalom és a szabadság napja legyen. Ezen a napon ember és állat, s velük az egész teremtett világ osztozott Isten nyugalmában. Elnyugvásunkban Isten életét utánozzuk. így a szabadság napja is volt: Úr és rabszolga egyforma volt ezen a napon. A szombat parancsa volt a szociális törvényhozás egyik első alapformája: Szombaton nincs rabszolga, mert mindenki Isten nyugalmának védelmét élvezi, így lett a szombat, éppen mert visszajelzett a teremtésre, az eljövendő világnak is elővételezése — olyan világé, amelyben nincsenek már urak és szolgák, szabadok és nem szabadok, hanem csak Isten gyermekei. Isten atya-volta kezessége az ember szabadságának és egyenlőségének. Az imádás légkörében növekszik Isten országa. Ha Krisztus ismételten és tüntetőén meg is szegte a szombatot, nem azért tette, mintha tagadni akarná a harmadik parancsnak ezt a teremtésből származó jelentését. Tiltakozása az elnyomorító értelmezés ellen irányult, amely kicsinyes korlátoltságával a szabadság és nyugalom napját a félelem és a megkötöttség napjává tette. Az volt tehát a cél, hogy ez a nap, Isten szabadságára és nyugalmára épülve, újra az ember szabadságának napjává legyen. így tudták a keresztények az Úr feltámadásának napjába, mint a teremtés napjába újonnan fölvenni a szabhatnak ezt az alapvető tartalmát, és ezzel egyszersmind megőrizni a két szövetségnek — amely Isten története az emberrel — belső egységét. Még valami világossá vált a legrégibb szombati hagyomány átvételével: Mint ismeretes, a Biblia a teremtéstörténetet a hét napos hét képével szemlélteti. Ennek mondanivalója igen mély értelmű. A teremtés a szombatra összpontosul. A szombat mint istentiszteleti nap központi helyet foglalt el Isten törvényében, amely viszont az Isten és népe közötti szövetség kifejezője, jele volt. Már most ha a teremtés a szombatra utal, akkor ez annyit jelent, hogy a szövetség, Isten szövetséget nyújtó szeretete már a teremtésbe bele van írva. A teremtés a szövetség tereként jött létre. Nem valami semleges keret ez, ahol azután véletlenül megjelenik az ember is, és lejátszódik történelme. Magában hordja a szövetség ritmusát, az a legbensőbb törvénye. Annál jobban felelünk meg a teremtésnek, minél inkább élünk Isten szövetségéből, minél inkább belenövünk, mint keresztények, az újszövetség követelményeibe és ígéretébe. A keresztényt nem úgy kötelezi a munkaszünet törvénye, mint Jézus idején az ószövetségi törvény fogalmazása előírta; számára Jézus szava érvényes: „A szombat az emberért van“ (Mk 2,27). A. szombat törvénye tehát emberségesebbé alakult azáltal, hogy belekerült a keresztény vasárnapba, az Emberfia 27
