Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A vasárnap megszentelése pap nélkül
liturgikus megújulásnak ezeket az eredményeit az egyházjog részévé teszi. De tovább is megy, amennyiben pl. paphiány esetén a püspök megbízhat világi hívőt, férfit vagy nőt, plébánia vezetésével, s ebben a szolgálatban, bár nem misézhetnek és nem gyóntathatnak, de keresztelhetnek, temethetnek, házasság- kötésnél asszisztálhatnak. Mindebből világos, hogy századok után a liturgikus reform a licenciátusi magyar intézményben szükségmegoldásként gyakorolt lelkipásztori tevékenység jogát megadja minden megkeresztelt hívőnek, s így a világi hívők részvétele a lelkipásztorkodásban az egyházi élet rendes gyakorlata lett. AZ EGYHÁZKÖZÖSSÉGNEK JOGA VAN A VASÁRNAPI EUKARISZTIÁRA Az égető korszükséglet azonban túlhaladta a II. vatikáni zsinat belátását. Európában is több helyen egyre érzékenyebb lesz a paphiány-probléma. Magyarországon pl. Tomka Ferenc a Teológiában többször foglalkozott ezzel a kérdéssel. A másik európai ország, ahol a paphiány erősen érezteti hatását, Franciaország. Széles körökben vitatják a helyzetet (Monique Brulin, Assembles dominicales en l’absence du prétre: situation en France et enjeux pasto- raux, La Maison-Dieu, 1970. 80—113 o.; Pierre-André Liégé, O. P., Accompag- nement ecclésiologique pour les assemblées dominicales sans célébration eucharistique, La Maison-Dieu, 1977. 114—128 o.; Louis de Vaucelles, S. J., Le destin incertain des assemblées dominicales sans prétres, Études, 1978. 239-248 o.). Természetes, hogy az egyházi hatóság mindent megtesz, hogy a hitközösségek szét ne oszoljanak, világi hívőket toboroznak, képeznek ki, s állítanak a lelkipásztorkodásba, hogy összetartsák a helyi gyülekezetét. Ezek a lelkipásztorkodással megbízott francia világi hivők, éppúgy, mint egykor a magyar li- cenciátusok, a vasárnap ünneplését imával, énekkel, lelki beszélgetéssel, katekizmus tanításával stb. segíthetik, de a tény az, hogy a vasárnapi gyülekezet Eukarisztia ünneplése nélkül marad. E súlyos ekkleziológiai és lelkipásztori problémával foglalkozók nem nyu- gosznak bele a „megmásíthatatlanba“. Nem akarnak belenyugodni abba. hogy a vasárnapot pap nélkül kell ünnepelniök, illetve az Eukarisztiát ájtatossággal helyettesíteniök. Ha az Eukarisztia tényleg a helyi egyház formája, meg lehet-e egyáltalán, főleg hosszabb időre, fosztani a gyülekezetei tőle? így felvetődik a kérdés, hogy nincs-e joga a helyi egyháznak az Eukarisztiára? S ezzel párhuzamosan elengedhetetlen a következő kérdés: nem köteles-e az egyházi hatóság papot adni a helyi hitközösségnek? Egyesek a „viri probati“ szentelésében keresik a megoldást, jóllehet a keleti szertartásé egyházak sem bővelkednek papi hivatásokban. Mások azt vetik az Egyház szemére, hogy „nem törődik" a hívekkel. Ez a kemény megrovás nehezen fogadható el. Inkább talán az mondható, hogy az Egyház sokhelyütt túlságosan ragaszkodik a hagyományokhoz és nem él a 23
