Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A vasárnap megszentelése pap nélkül
hattak Telegdi Miklós, Vásárhelyi Gergely, Káldi György és Pázmány Péter pré- dikációs gyűjteményei között. Nagy többségük teljesítette kötelességét, és elévülhetetlen érdemük az egyházi élet fenntartása rendkívüli nehéz időkben. Pázmány Péter látta elégtelenségüket, és a Szentszékhez írt jelentéseiben szükség szülte megoldásnak nevezte. Hogyan fogadta Róma ezt a szokatlan, szinte párját ritkító magyar jelenséget? Mivel igen sok licenciátus a Hitterjesztési Kongregáció gondozása alá eső területen tevékenykedett, római felülvizsgálatok, püspöki jelentések révén Róma értesült erről a maga korában - jó 3 évszázaddal a II. vatikáni zsinat előtt — hallatlanul merész magyar kezdeményezésről. Sávai szerint a Szentszék igazában nem fejezett ki véleményt róla: kifejezetten nem hagyta jóvá, de meg sem tiltotta. Joggal mondható tehát, hogy hallgatólagosan eltűrte ezt a szükségmegoldást. A magyar licenciátusi intézmény különben fölmerült a második vatikáni zsinat második ülésszakán is. Hamvas Endre akkori Csanádi püspök írásban szólt hozzá az önálló diakonátus problémájához. Ennek során ismertette ezt a sajátos történelmi jelenséget, amely némileg hasonlított a zsinaton javaslatba hozott önálló diakonátushoz. A ZSINATI LITURGIKUS MEGÚJULÁS ELISMERI A VILÁGI HÍVŐK JOGÁT A LELKIPÁSZTORKODÁSBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A magyar licenciátusi kezdeményezés átmeneti helyi jelenség volt, mert századokon át az érvényben levő egyháztan erősen hierarchia-központú maradt. Mégis az Egyház egyre elmélyedő önismerete visszatalált a szentírás „Isten népe“ (1 Pét 2,10) öntudatára. A hierarchia valósága ugyan nem veszett el, mert nem veszhet el, de erőteljesen ráirányul az egyházi öntudat az összes keresztényeknek a keresztségen alapuló egyenlőségére, a krisztusi közösségre. Az Egyházról szóló zsinati dogmatikus tanítás (31) elismeri, hogy a keresztség részesít Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében. Ezt az „Isten népé“-t hívja Szent Péter „királyi papságának, amelynek feladata — s ezt a kereszteléskor kötötték az új hivők lelkére — hogy „eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be“ (1 Pét 2,9). így nem nehéz megérteni, hogy a kor szükségletei, valamint a teológiai és bibliai elmélyülés alapján az Egyház teljesebb önmagára ismerése megnyitotta a világi hívőknek az istentiszteletben, illetve a lelkipásztorkodásban való tevékeny részvételt. így az igeliturgiában lehetnek a szent olvasmányok fölolvasói, az eukarisz- tikus liturgiában pedig áldoztathatnak. A visszaállított diakónus rendben pedig — legtöbb házas férfi — rendes kiszolgáltatói a keresztséghek, prédikálhatnak, temethetnek stö., és a püspök engedélyével asszisztálhatnak a házasságkötésnél. A most kiadott kánonjog pedig, bár nem nyújt orvoslást a paphiányra, a 22
