Szolgálat 59. (1983)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A vasárnap megszentelése pap nélkül

dozatot mutat be“, szerepe mégis központi az eukarisztikus ünneplésben. Miben rejlik ez a kiemelkedő, egyedülálló funkciója? A már említett zsinati tanítás szerint a pap „in persona Christi“ (2) szolgál az eukarisztikus gyülekezetben. Vagyis szentségi megszemélyesítője Krisztusnak, „húsvéti Bárányunkénak (1Kor 5,7). Ez magyarázza meg, hogy a pap tevékenysége a vasárnapi Euka- risztiában elengedhetetlen és pótolhatatlan.

A mondottakból világos, hogy az írásunkban felvetett probléma: „A vasárnap megszentelése pap nélkül" milyen egyházi fogyatékosságra, mekkora liturgiái hiányra mutat rá.

MAGYAR TAPASZTALAT A PAP NÉLKÜLI VASÁRNAPRÓL A LICENCIÁTUSI INTÉZMÉNY

Az a fogyatékosság és hiány, amely pap nélküli, Eukarisztia nélküli vasárnapot okoz, nemcsak a misszióknak volt velejárója; ilyen helyzet máshol is előfordult a történelem folyamán. Nem is kell messze mennünk példáért, mert Magyarországon ez történt a török hódoltság korában. A súlyos egyházi szükség enyhítésére az ún. licenciátusi intézményt vezették be.

A licenciátusok a lelkipásztori munkában való részvételre engedélyt kapott világi hívők. Ennek történetét hazai források alapján többen feldolgozták. De a szegedi egyházmegyés Sávai János a pápai Lateráni Egyetem Pasztorális Intézetében 1982-ben írt doktori értekezését (A világi hívek részvétele a lelkipásztorkodásban Magyarországon a XVI—XVII században) a Vatikáni Könyvtár, a Titkos Levéltár, a Hitterjesztés Kongregációja Történelmi Levéltára és a Pannonhalmi Levéltár eddig fel nem használt anyagából állította össze. Ebből vesz- szük ide vonatkozó adatainkat.

Igazában nem tudjuk, ki kezdeményezte, de egyszer csak általános gyakorlattá lett. Nem teológiai meggondolás alapján jött létre, hanem súlyos szükségben akart segítség lenni. Ez a szükség pedig a paphiány volt a mohácsi vész után és a reformáció terjedése idején. Nevük arra utal, hogy egyházi engedély- lyel, megbízatással dolgoztak, a zsinatok többször foglalkoztak velük. Megbízatásukat időnként meg kellett újítani, ez önképzésre sarkallta őket.

Leginkább tanítók voltak, akik végezték a hitoktatást, a vasárnapi liturgiában pedig vezették az éneklést, az imát, felolvasták a szentírási olvasmányokat és kész prédikációt, továbbá kereszteltek, temettek és több helyen házasságkötésnél is asszisztálhattak. Sohasem vették át a felszentelt pap sajátos funkcióit, pl. a gyóntatást, vagy a szentmise végzését. Fontos szerepet töltöttek be a vallásilag olyan végzetes időkben: amikor a reformáció laicizálta a papságot, akkor Magyarországon a világi hívők vállalták a lelkipásztori munkát.

Működésük nem volt nehézség nélkül, nem egyszer fogyatékos előkészület nehezítette. De ez nem csoda, amikor a papképzés is gyenge volt. Viszont jó segédeszközök álltak rendelkezésükre: a katekizmustanításban Kaniziusz Péter magyarra fordított kátéját használták, prédikáció-felolvasásra pedig válogat21