Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A vasárnap megszentelése pap nélkül
Az meg már csak egészen természetes, hogy a gyülekezet napja lett az istentisztelet ideje. Ez imádságból, éneklésből, az apostolok tanításának meghallgatásából (ApCsel 2,42) állt, de főleg kenyértörésből, az Utolsó Vacsora ünnepléséből. „A hét első napján egybegyűltünk kenyértörésre“ (ApCsel 20,7), jelenti ki Szent Pál. Meg voltak ugyanis győződve, hogy csak úgy maradhatnak Jézus tanítványai, ha tartják az Úrral a benső kapcsolatot. Ez pedig csak Hús- vétjáról való megemlékezéssel lehetséges. Mert az emlékezés alapjában véve kapcsolattartás. Mivel a tanítványok számára Jézus pászkája volt a páratlan, központi hitélmény, magától értetődő, hogy a pászkát szentségileg kifejező és összefoglaló Eukarisztiában emlékeztek rá. Ez volt Jézus legjellegzetesebb cselekménye, és a tanítványok is a „kenyértörésben“ ismerték fel az Urat (Lk 24,30-31). De Jézus maga is így hagyta meg nekik: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre“. Ez az emlékezés természetesen nem csupán érzelmi, értelmi, gondolati dolog. Nem valami nosztalgikus, múltba tekintő romantika. Hanem bibliai emlékezés, azaz a liturgiában jelenné váló régi húsvét üdvözítő átélése, s benne saját magunk misztériumának öntudatosítása. Egyben az Úrral való kommúnió- nak szentsége. A vasárnap és az Eukarisztia így kezdettől fogva szétszakíthatatlanul egybetartozik. Minden kánonjogi rendelkezésen túl mélyen benne gyökerezik az Egyház valóságában s így azonosságában. Ezért is állítja a liturgikus konsti- túció (6), hogy a legrégibb időktől kezdve az Egyház sohasem mulasztotta el összegyűlni az Eukarisztia ünneplésére. A kettő annyira összetartozik, hogy az Egyházról szóló zsinati tanítás (26) szerint az Eukarisztia ünneplése a vasárnapi gyülekezet, a helyi egyház alkotó eleme. A PAP „IN PERSONA CHRISTI“, SZENTSÉGI JELKÉNT MŰKÖDIK A vasárnapi Eukarisztia ünneplése az egész hitközösség együttes cselekménye. A liturgikus megújulás is hangsúlyozza, hogy a liturgia az egész Egyház- közösségre tartozik. Viszont mégsem végzi mindenki ugyanazt. Már Szent Pál felismerte, hogy egy a Lélek, de sokféle az adomány: egyesek az Egyházban „apostolok, mások próféták, mások tanítók, adminisztrátorok“ (1Kor 12,28). Ezen az aiapon a liturgikus konstitúció is előírja, hogy a liturgiában mindenki csak a saját hivatását töltse be szent rendjének és rábízott szerepének megfelelően (26,28). Ebben az eukarisztikus liturgiában, amit Isten népe közösen végez, a papnak is megvan a maga sajátos szerepe. Van, amit neki kell végeznie. Van, ami csak rá tartozik. A papi élet és szolgálat c. zsinati tanítás azt mondja, hogy a pap elnököl az eukarisztikus gyülekezetben (5). Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy a pap a vezetője a liturgiának. Bár a pap, hangsúlyozza Joseph Ratzinger, nem kizárólagosan „kultikus szolga“ és nem is „szentmisét mond“ vagy „ál20
