Szolgálat 58. (1983)
Halottaink - Regős András (Kerületi jegyződ)
REGÖS (RONGYOS) ANDRÁS ny. apátplébános (1902—1982) Békéscsabán született. Édesapja kőműves volt. Anyanyeíve szlovák. Édesanyja rendkívül intelligens és kedves teremtés. Nyolc gyermeket hozott a világra. Legjobban Bandi hasonlított hozzá. Mindig papnak készült. Láthatólag jól is érezte magát hivatásában mindvégig. Esztergomban érettségizett mint gimnazista kispap, ott végezte a hittudományi főiskolát, mint a nagyváradi egyházmegye növendéke. 1925-ben szentelte pappá Csernoch János hercegprímás. Csorváson káplán, Békéscsabán és Orosházán hittanár. Kondoroson 25 évig plébános, majd Szarvason nyugdíjba vonulásáig, 1981-ig esperes, apátplébános. Kis gyermekeknél úgy fegyelmezett, hogy aki rosszacska volt, egy szem cukrot kapott, aki jó, az többet. Békéscsabán az inasok órája után egész sereg kísérte haza. Együtt cigiztek. Minden dohányost ö kínált meg. „Soha olyan jól nem esett a cigaretta, mint akkor“ — mondta egy öreg kőművesmester. Nem is volt fegyelmezési problémája. Kondoros! tanítványai közül három pap lett. Jött a postás. Egy kupica pálinka, hogy jobban menjen a levélkihordás. Gyerek jött, csokit kapott; felnőtt érkezett, sajátkezűleg főzte a feketét, hozta az italt és tésztát. Ha vidéki paptárs jött, mintha csak püspök érkezett volna. Az ebéd a buszinduláshoz igazodott időben. Ment vendégével a városba is, kísérte bevásárlásainál, mintha semmi dolga nem lenne, csak ennek a testvérnek a fogadása. Ilyen vendégszeretetét e sorok írója is sokszor élvezte. Megható volt szeretete azok iránt a paptestvérek iránt, akikkel valaha is együtt dolgozott. Beteg paptestvért elsőnek látogatott meg. Ha a kerület papja kórházban feküdt, ott is fölkereste, még a Széher-úton is. Névnapokról soha nem hiányzott. Hozta a kedves ajándékot. A konyhán dolgozókról sem feledkezett meg. Minden főző és felszolgáló ötös csokit kapott, mert az ebéd is ötösre sikerült. Kondoroson öt évig volt kisegítő Bedák Mátyás plébános mellett. Amikor 1962-ben, hatvan éves korában Szarvasra került, azt mondták: „káplánnak mész, Bandi bácsi“. Ti. ott élt Fetzer József, aki 40 évig plébánoskodott ott. Az egyházmegye legkiválóbb papja, igen nagy tekintély nemcsak Szarvason, hanem az egész vidéken. Itt érte meg szentelésének 60., 65. és 70. évfordulóját. Bandi bácsi mindegyiken nagy ünnepélyt rendezett, de nem feledkezett meg a lelkipásztori szempontról sem. Mindig meghívta a föpásztort, de a helybeli evangélikus és református tiszteletest is híveikkel együtt. Püspök atyánk mindig kifejezte örömét jelenlétükön, ők meg köszöntötték az ünnepeltet. Fölért egy nagyon kedves és meleg ökumenikus istentisztelettel, ahol valóban „hit ragyogott az arcokon' (Tompa M.). Természetesen minden lelkipásztor, a lelkészek is hivatalosak voltak a szentmisét követő agapéra is. Az asztalnál kialakult kedves, családias légkör forrása és lelke Bandi bácsi volt. Elemében volt. Az anekdota, tréfa csak úgy ömlött ajkáról. Aki többször hallotta, észrevette az ismétlést is, de azért mindig valahogy új színt kapott a móka vagy elbeszélés. Egyik paptestvér mint nagy érdemét emelte ki, hogy nem hagyta feledésbe menni Káló Ferenc esperest, akihez baráti szálak fűzték. A Vigíliában megjelent cikket nem ő írta, de ő volt az informátora. Általában fájó szívvel emlegette, milyen hanyagul bánunk katolikus értékeinkkel. Pár nappal halála előtt kedves nővérek látogatták meg. Unokaöccsénéi feküdt, szinte mozdulatlanul ágyában. A nővérek: „Milyen jól tetszik kinézni!“ „Nem csoda, hiszen állandóan kinézek“ — volt a válasz. 1982. ápr. 19-én halt meg. Bandikám! Hidd el, nagyon nehezen tudunk elfelejteni, és én már várom, milyen tréfával fogadsz majd, mikor magam is megjelenek a mi Urunk előtt, és veled találkozom. Kerületi jegyződ 96
