Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Ujváry Julianna: Liturgia és népszokások
meg az értük imádkozókka! is. (Még egy picit lehetne is velük maradni, elbeszélgetni!) Az a néphit is megfontolandó, hogy a temetés után már nem szabad túlságosan siratni a halottat (hiszen már célba érkezett), mert nehézzé teszi, megkeseríti a túlzott siratás a túlvilágot; „vízben fekszik a halott“. A halál ellentétét, a születést is sok szép népszokás veszi körül. Néhány kereszteléssel kapcsolatosat szeretnék felemlíteni. Általában siettek a gyereket megkeresztelni, mert „a kereszteletlen gyerek nyugtalan, keresi a nevét“. Főleg akkor igyekeztek, ha gyönge volt a gyerek. A kereszteletlenül meghalt gyermeket nem a sorba temették, hanem a temető sarkába, annyira nagyra értékelték a keresztelést, az Isten gyermekévé levés jelét. A keresztelés napja általában a vasárnap volt. Nem tarthatnánk-e mi is mindig vasárnap a keresztelőt, a szentmisével összekapcsolva, felkérve híveinket, hogy vegyenek részt rajta, amikor közéjük, Isten családjába születik bele a gyermek? Szép szokás volt az is, hogy a keresztelés után a kereszteltetők (rendszerint apa, keresztszülő, bábaasszony) körbejárták a Krisztust jelképező oltárt, és hozzáérintették a gyermeket. Nem követésre ajánlom, csak elmondom, mert szeretem azt a csaknem mindenütt általános mondást, amivel a keresztszülő vitte haza a gyermeket a templomból: „Pogányt vittem, keresztényt hoztam, akinek kell, vegye fel!“ Ezzel letette a küszöbön belül a kicsit, az apa vagy apai nagyanyja pedig felvette és ezzel befogadták a családba — a keresztelő után igazában! A keresztelői lakománál mondta a keresztapa Bodrogközben ezt a szép köszöntőt: „Legyen hála az Istennek, hogy ezt a családot egy egészséges, szép gyermekkel áldotta meg. Az Úristen adjon az édesanyának erőt, egészséget, tejjel teli emlőket, hogy jól táplálja ezt a kisdedet. Legyen ez a kisded bölcs és jó elméjű, szüleinek örömére, anyaszentegyházunk tiszteletére. Szívemből kívánom.“ Hát nem látszik-e ebből a köszöntőből is világosan népünknek Isten-egyház- ember kapcsolata? Az egyház arról beszél, hogy a keresztszülők és a megkeresztelt között lelki rokonság keletkezik, a keresztszülő köteles — főleg a szülők akadályoztatása esetén — keresztgyermeke lelki, de testi szükségleteiről is gondoskodni Hányán vannak ma, akik a keresztszülőkben csak az anyagiakat keresik! És hány keresztszülő van, aki rögtön a keresztelés után elfelejti keresztgyermekét! Alig- alig találunk, aki igazán törődik velük. Népünk a komaságot többre tartotta a sógorságnál is. Jobban segítették egymást, mint a testvérek, a keresztgyereküket pedig egész életükben igyekeztek támogatni. Később rendszerint a keresztapa a násznagy keresztgyereke esküvőjénél, a keresztapa temetésén pedig a keresztfiú viszi általában a keresztet, a bérmafiú a zászlót. A keresztgyermek is meggyászolja keresztszülőjét, a falu három vasárnapi gyászt vár el tőle. Él-e bennünk ennek a lelki rokonságnak és a vele járó felelősségnek a tudata? 45
