Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Babos István: Az ember és a szimbólumok

Minden újonnan elért magasságból új látvány, új megértés, új élmények, új értékek tárulnak az ember elé, anélkül, hogy az újabb a régieket megsemmisítené. Az új kifejezését nem a jel teszi lehetővé, amely mindig ugyanarra mutat, hanem a szimbólum, amelynek értelme és kifejező ereje egyre jobban elmélyül. Ennek van meg az a sajátossága, hogy egyre jobban megtöltődik azzal, amit ki akar fejezni, egyre jobban bevonható a személy dinamizmusába. A kézfogás, ajándék, lakoma az egyre jobban elmélyülő (esetleg hűlő) szeretetnek a szimbóluma. Ha valaki igazán és őszintén dinamizmusába vonja belső világát kifejező szimbólumait, azok nemcsak kifejezik, hanem el is mélyítik a kifejezett értékeket. Azok visszahatnak az emberre, úgyhogy bennük mint valami tükörben tudja szemlélni önmagát. „Mennyire hűen fejezik ki belső világomat és értékeimet az azt kinyilvánító szimbólumok?“ Ez segíti az embert, hogy egyre jobban önmagára eszméljen, egyre őszintébben fejezze ki és ennek következtében meg is ossza belső értékeit. A szimbólum mindig az egész embert tükrözi, és mindig azért és úgy, hogy kapcsolatot teremtsen a másikkal. Találóan jegyzi meg Dömötör Sándor: „A jelképek segítségével eljuthatunk mások tudományfeletti és tudományon kívüli érzékléseinek, fogalmainak, gondolatainak észleléséhez“ (A jelkép mint néprajzi fogalom, in: Etnographia 55(1944) 59. o.).

Úgy tűnik, hogy az ember élete kezdetén egy vágányon fut az állattal. Sír vagy nyüszít, ha éhes, keresi a meleget és a táplálékot. De a hasonlóság hamar megszűnik, mert a kis emberpalánta fölött ott van az édesanya arca, aki alig várja, hogy kicsalja az első mosolyt a csecsemőből. Az egyén életében talán a mosoly az első szimbolikus cselekmény, mert nemcsak megelégedését fejezi ki, hogy jóllakott és kellemes melegen érzi magát, hanem kapcsolatot is teremt a másikkal. A mosolyban anya és gyermeke (a szimbólum részei) egymásra talált, mindkettő magáénak tudja, mint féltett kincset őrzi és egyre gyarapítani akarja az ott felfedezett és megtapasztalt szeretetet. Ezzel a hasonlattal bevezettük témánkat: az ember szimbólumképzését életének különböző területein, ami arra alapul, hogy az ember nincs végérvényesen meghatározva, hanem nyitott és fejlődhet, s ezt a fejlődését lehetővé teszi szimbólumformáló képessége és a dolgok, személyek és események többrétű volta. Az embernek ezt a szimbólumformáló adottságát, kissé önkényesen (a különböző területek itt-ott fedik egymást), a világosság kedvéért négy területre osztjuk.

1. A jövő felé nyitott ember szimbólumai

Az ember a múlt-jelen-jövő folyamatában él. A múlt fölött nincs többé hatalma, a jövő pedig nincs birtokában. Ennek ellenére a múlt bizonyos fokig meghatározza jelenét és jövőjét. Fennmaradása állandó gondot okoz számára. „Sajátos emberi adottsága" késztette arra, hogy feladja vadászó és gyűjtögető életmódját, és ehelyett vessen és arasson, csűrbe hordja terményeit, és így biztosítsa életét. A betakarítás után - miután az „élet“ tető alá került — ünnepet ült. A vetés és aratás, állattenyésztés és egyre szélesebb körben az élet bizto29