Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Erdélyi Zsuzsanna: Hagyománymentő szolgálat
nézzük. E szöveghagyomány költészet és imádsággyakorlat egyszerre, amely alkalmassá tesz a szenvedés misztikus síkú átélésére, az erőt adó, lelket köny- nyítő, könnyezve tisztító állapot elérésére. Ez az állapot a szövegek biztosította mintegy évszázados reflexként nem egy adatközlőmnél, köztük fiataloknál is, pillanatok alatt előidézhető; gyakran már az első sorok kiejtésénél megindul a lélek belső szintváltása. Imádságaikat alig tudják elmondani a felindulástól, sírástól. Mi mást idézhetne ez bennünk, mint az egykori nagypénteki jajongó- kat, mezítlábas vezeklőket, hajukat leengedő, hamuval megszóró, Krisztus-halált gyászolókat, Mária anyai szenvedését végigélőket?! A középkori Nagyhét évenként megismétlődő szent mechanizmusának menetét, a Passió epizódjainak gyászélményét a közösségi emlékezés a népi imádságokban őrizte meg nekünk minden írásos följegyzésnél hitelesebben. Tartalmi elemeit a kor látomásirodalmától is kölcsönzött költői eszközökkel érzékletes képsorokba stilizálta. E képek hol a korabeli képzőművészet statikus alkotásaira, mi több, a bizánci mozaikművészet stílusára emlékeztetnek, hol meg életre kelnek a szent történések lendületében. Megjegyzendő, hogy e statikus-dinamikus jelleg imádságainkban sokszor együtt mutatkozik, majd váltogatja egymást, mintegy képi ritmust is adva ezzel az archaikus szövegeknek. Mária siralma-gyásza, Krisztus halálképe gyakran érzékelhető ily módon, azaz egyszerre kétféle művészet megközelítésében, a kép és a szó sajátos keveredésével, valamiféle verbális ikonográfián keresztül. A misztikus látomások sorában a szenvedő Istenanyát első személyű vízióban jeleníti meg egy, a népdalok hangvételével indító, Ózdről kapott imádság, amelyet szerkezeti egysége, költői és nyelvi szépsége, belső ritmusa remekművé avat: Ha kimegyek a kisajtóm elébe Feltekintek a magas egekbe Ott látok egy kápolnát Kívül aranyos, belől irgalmas. Abba van egy szent szék, Azon ül a boldogságos Szűz Mária sírva, ríva. Arra megyen szánakozó Szent János Kérdi tőle, miért sírsz, miért rísz? Oh, hogyne sírnék, hogyne rínék, Ma teljes harmadnapja, mióta nem láttam A szent fiam, Jézust, a világ áldozatját. Oh ne sírj, ne ríj, nézz napkelet felé Ott hozza a vállán az aranykeresztet, Alatta a sok bűnös lelket. Oh fiam, fiam, szerelmes szent fiam, Nem azért szültelek a világra, hogy a keresztet hordozd. Oh, anyám, anyám, poklokat jártam, poklokat feltörtem A zsidók kétféle csúfságot cselekedtek velem 20
