Szolgálat 57. (1983)

Eszmék és események - A kivonulás élménye (Farkasfalvy Dénes)

világ kicsúszik kezeinkből. És ti időben érkeztetek, hogy Krisztusnak, a Megváltónak szavait hirdessük nektek.

De figyeljetek. Még nem fedeztétek fel az összes forrást, ami kiolthatja a világ sokrétű szomját. Imádkoznotok kell — örömben és szomorúságban egyaránt. így tegyetek tanúságot arról, hogy az ember nemcsak kenyérből él, hanem abból a szóból, amely Isten szájából származik. Mint Krisztus és Krisztussal együtt kell szeretnetek az Istent, hogy ne láncoljon le az evilági gazdagok birtokvágya. Csak így lesztek képesek testvéreiteket a végsőkig szeretni, úgy, ahogy Krisztus szeretett minket.

Hálát kell adnotok azért, hogy Isten kiválasztott benneteket, hogy Egyházának gyermekei lehettek. Szeressétek ezt az Egyházat, szeressétek az életet, amit isten rátok bízott. Akkor lesztek képesek kezetekben hordani a világ reménységét.“

Benkő Antal

A KIVONULÁS ÉLMÉNYE

(Kiv 14,5-31)

Az Isten Igéje végre meggyőzött arról, hogy Egyiptomban nincs maradásunk. Végül is útra keltünk, hogy elhagyjuk a magát kereső ember országát, hogy lerázzuk magunkról a húsos fazekak keserű boldogságát, kiszabaduljunk abból a rabszolgaságból, amelyben a céltalan robot és a zsíros és durva esték öröme egyaránt biztosítva van: abból a biztonságból, amely csak a halálhoz hasonlítható. De Iám, pár napi vándorlás után tengerparthoz érünk. Ez a lélek életének zsákutcája: az ember saját erejéből végrehajtott Exodusának csődje.

Ott állsz a szerteszét futó, határtalan habok határánál, már tudod, hogy mögötted nem messze az üldöző sereg menetelése hallik, zörög a harci szekerek sora, előtted nincsen út. Úgy borul rád ez az áthatolhatatlan éjszaka, mint maga a csüggedés és reménytelenség. Minden Exodusban ez a kritikus pillanat, a „punctum saliens“, az a pont, amelytől minden jövő függ. „Haec nox est“, mondja a húsvéti gyertya éneke, ez az az éjszaka, amelyben minden bizonytalanság és megkísértettség összefolyik: elfogy lábad alól az út, nincs más bizonyosság, mint az a félelem, amely a szívet dobogtatja, félelem a mögötted dübörgő seregtől és félelem az előtted hullámzó-morajló bizonytalanság tengerétől. „Erat autem nox“ — éjszaka volt — mondja a Szeretett Tanítvány evangéliuma, amikor a Nagy Árulás és a Végtelen Szeretet: az Utolsó Vacsora éjjeléről ír. Ez az az éj, amikor már nincs mód magunkban bízni, nem elég a józan valószínűségek, bölcs számítgatások mankóira támaszkodni, nem kielégítő az, amit az értelem, az emberi hagyomány, a polgári józanság, az egyéni és kollektív önámítás módozatai felkínálnak. „A sötétség szövetséges a kísértővei“ (Sík Sándor: Alexius), és ez az az éjszaka, amikor szövetségük már nem rejtett, hanem nyílt hadüzenet a reszkető és pislákoló hit világossága ellen.

70