Szolgálat 57. (1983)
Tanulmányok - Adolf Exeler: A hithirdetés lehetőségei a fiatalok között
tatkoznak a hittanórán. Az ifjúsági munka terén pedig oda nyilatkoznak, hogy a hithirdetés nem igény, és az adott viszonyok között nem is lehetséges. Ez a helyzetkép annyiban egyoldalú, mert nem nevezi meg a mai hithirdetés két fontos helyét: az egyházi művelődési házakat (pl. meditációs napok és kurzusok) és az ifjúsági mozgalmakat, főleg a kiscsoportokban. Sok használható segédkönyv is van. De a könyvpiac és a helyi gyakorlat közt nagy a szakadék. Sok könyvet vesznek, de közel sem merítik ki őket. Minden segédeszköz ellenére megmarad a nagy tanácstalanság benyomása. Sőt néha úgy látszik, hogy ma minden más világnézeti áramlat és ideológia könnyebben gyújtja lángra a fiatalokat, mint az Egyház hivatalos hithirdetése. Ha ez a benyomás csak valamennyire is igaz, akkor nem elég a módszertanon itt-ott javítani, sem fokozott bevetésre, nagyobb erőfeszítésre felhívni. Akkor a tapasztalatcserét kell erősíteni. Az érdekeltek kölcsönösen mondják el nehézségeiket, de sikeres vállalkozásaikat is, idézzék a fiatalok kijelentéseit, beszéljenek eljárásmódjukról, felhasznált segédeszközeikről. Ezen túlmenően az sem fölösleges, hogy alapvető elvi kérdéseket tegyünk föl; ez történik megfontolásaink második részében. 2. Helyes-e a program? Aligha szabadulunk ki a tanácstalanságból, ha nem vizsgáljuk felül alaposan a fiataloknak történő hithirdetés programját. 2.1 A hithirdetés meghaladott elképzeléséből fakadó problémák Azt hiszem, az igehirdetésre vonatkozó megbízatás, ahogyan általában értik, messzemenően negatív hatást kelt. Ismerjük a Biblia kijelentéseit: „Menjetek el az egész világba“ (Mt 28,19). „Kérve kérlek... hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan“ (2Tim 4,1-2). „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot“ (1Kor 9,16). Ilyen kijelentésekből erős lelkiismereti nyomás származhat. Még erősebbé válik a nyomás, ha az idősebb nemzedék tagjai rajongva emlegetik előttünk, milyen bravúrosan teljesítették a maguk idejében az igehirdetés megbízatását. A (gyakran eszményítő) visszaemlékezés régebbi ifjúsági beszédekre, hittanórákra és vallásos körökre közel fekvő kísértése az idősebb nemzedéknek. Micsoda idők voltak azok! Ma pedig ... ? — így aztán az egyházi ifjúsági munka sok képviselőjének ma igen szegényes benyomása van önmagáról. Ehhez járul a táborok különbözősége az egyházon belül. Az egyik oldalon — többnyire a közép- vagy idősebb nemzedék tagjai — egész pontosan tudják, mit kell hirdetni, kezüknél van a dogmatika és a katekizmus; a másikon csak vonakodva szólnak „Jézus ügyéről“. Az ifjúsági munkatársak között is különböző táborok vannak és feszültségek uralkodnak, más és más az elképzelés arról, hogy mi a fontos, és rendszerint nem sok jót mondanak egymásról. 22
