Szolgálat 57. (1983)

Tanulmányok - Adolf Exeler: A hithirdetés lehetőségei a fiatalok között

De egyáltalán nem biztos, hogy amit az idősebb keresztény nemzedék a hit terén fontosnak tekint, ugyanazt tartják fontosnak a fiatalok is. Mint a német szinódus körkérdése megmutatta, a fiatalabb katolikusoknak ma az a benyo­másuk, hogy az egyház elsősorban az idősebb nemzedék s ezeken belül is a templomjárók által vallott értékek iránt érdeklődik, ezeknek kötelezi el magát, de alig annak, amit a fiatalabb generáció fontosnak és értékesnek. Ameddig ez az uralkodó benyomás, nem várhatjuk, hogy sikeres legyen az olyan hithir­detés, ami túlnyomórészt az egyházba való kritikátlan besorolódást célozza. Ebből kiindulva egy alapvető jelentőségű tételhez jutok: 2.2 Az ifjúság nem a hithirdetés tárgya, hanem a közlés önálló partnere A „hithirdetés“ emlegetése eleve hamisan állíthatja be a váltókat, amennyi­ben szinte szükségszerűen összefügg vele a beszélőkre és hallgatókra történő felosztás. Az elsők adó alanyok, az utóbbiak befogadó tárgyak. Az elsők birto­kon belüliek, az utóbbiak nincstelenek; amazok rendelkeznek a hittel mint biz­tos javukkal, emezeket intve, hogy áhítatos tisztelettel fogadják a rájuk bízott atyai örökséget. Már most elkerülhetetlen, hogy idősebb emberek jelentékenyen másképpen gondolkodjanak, érezzenek, tapasztaljanak és fogalmazzanak, mint fiatalabbak. Ifjak és felnőttek elképzelései ugyanarról a dologról igen különbözők. A felnőtt rendet akar, megoldásokat, egyértelmű tanítást, korlátolt elkötelezést. A fiatal szereti a nyitott kérdéseket és az egyéni megrendülést. Általában meg kell állapítanunk: Az Egyház nem eléggé fiatal. Fogyasztói szerepre kárhoztatja a fiatalokat: tegyék magukévá pontosan azt, ami az öre­gebbek testére van szabva. Csakhogy éppen ez a szerep felel meg legkevésbé fiatal embereknek, ök olyasvalakit keresnek, aki erejük javát veszi igénybe és használja fel. Helyénvaló itt megvilágítani a különbséget Krisztus és az Egyház között. Krisztust fiatalnak érzik, az Egyházat öregnek, sőt öregesnek. Érdemes egy kis történelmi megvilágításba helyezni ezt a jelenséget. Bi­zonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy a Jézus által kiváltott mozgalom (tág értelemben) az ifjúságé volt. Jézus halálakor valószínűleg fiatalabb volt, mint az egyházi ifjúsági munka legtöbb felelős vezetője, tanítványai pedig még fiata­labbak. A vezető egyházi körök túlnyomó része idősebb, mint halálakor Jézus. Érdemes elgondolkozni ezen. Az egyháztörténelemben szintén lehetetlen észre nem vennünk, milyen je­lentősége van a fiataloknak a hit elevenen tartásában. Az Egyház nagy korszakai azok voltak, amikor a fiatal nemzedék saját kezdeményezéséből, saját módján azonosult az evangéliummal, amikor a maga módján — nem ritkán kifejezetten az idősebb nemzedék ellenében — újra fölfedezte és megvalósította az evan­géliumot. Ez ugyan legtöbbször megzavarta a „birtokban lévő“ öregeket, de előbbre vitte az Egyház egészét. Néhány példa: Assisi Szent Ferenc kb. 20 éves 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom