Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Vecsey Lajos: Szent Szeverin

Hamarosan nagy tekintélyre emelkedett mind a népnél, mind a vezető réteg­nél. Hatása részben szigorú életmódjára vezethető vissza; mint szigorú aszkéta lépett fel, a puszta földön aludt, és csak egy ruhát mondhatott a magáénak. „Cipőt, sarut - olvassuk róla - soha nem viselt, még téli időben sem, jóllehet a tél azon a vidéken nagyon szigorú szokott lenni; mindig mezítláb járt-kelt, így adott rendkívüli példát a türelemre.“ Szigorú követelményekkel lépett fel másokkal szemben is. így gyakran buzdított böjtre, éjjeli virrasztásra és ala- mizsnálkodásra, „de nem talált mindig nyitott fülekre és készséges szívekre“. Szigorú életfelfogása ellenére azt kell mondanunk, hogy nagyon is együtt érzett kortársaival, nem zárkózott el tőlük, hanem „az idő ütőerén tartotta ke­zét“, s a karitatív tevékenységen kívül politikai vonalon is kiváló sikereket ért el, éspedig azért, mert a germán törzseknél is rendkívüli tekintélynek örvendett, így egy alkalommal kieszközölte, hogy az alemannok egy bizonyos számú római foglyot szabadon bocsátottak. Szoros kapcsolatban állotta rugiak királyi családjával is, s állandó tanácsadó­jukként működött. Valahányszor rómaiak és germánok között háborúra került a sor, Szeverin azonnal a helyszínen termett, és segített tanáccsal és tettel. Amikor a felső Duna-melléki helységek nem tudtak eléggé ellenállást tanúsí­tani, a kiürítést ajánlotta nekik. Szakaszonként jártak el. Az emberek először elmenekültek „Quintanis“ (Künzling, 35 km nyugatra Passau-tól) helységből az alemannok elől Passauba. Itt sikerült még egyszer az ellenséget feltartóztatni. De ez a siker csak arra szolgált, hogy a lakosok mint menekültek Lorchba tele­püljenek át; ez amolyan felfogó tábor szerepet töltött be. De ez a túlzsúfolt tá­bor sem látszott biztosítottnak. Az éietleírás 30. fejezete az ellenség tervezett támadásáról beszél. Szeverin értesíti erről a hivatalos püspököt, Constantiust, s a falak megerősítését és őrzését javallja. Tartósan azonban Lorch sem nyújt­hatott védelmet az ellenség ellen, s általános áttelepülésre kellett az emberek­nek magukat elszánniok. Szeverin a rugiak királyánál, Feletheusnál (Fewa-nak is hívták) kieszközölte, hogy a rómaiak Favianaeban és környékén a rugiakkal békésen együtt élhessenek. 482. jan. 8-án halt meg Favianaeban. Hat évvel halála után — 488-ban — Odoaker germán fejedelemnek Ufernoricum-ot (a mai Felső- és Alsó-Ausztriát) ki kellett ürítenie a keleti gótok előnyomulása elől. Ekkor a római lakosság tömegesen hagyta el az országot, és Itáliába vándorolt. De Szeverin holttestét mint drága ereklyét magukkal vitték. A temetés helyén később Szent Szeverin- kolostor keletkezett, amelynek első apátja Eugippius volt. Ha most Szt. Szeverin életművét elemezni akarjuk, akkor azt látjuk, hogy legfőbb feladatát a felebaráti szeretet gyakorlásában, a jótékonykodásban, nyomorenyhítésben látta. E rész jelzi életében a legszebb lapokat. Az akkori korviszonyok, nemzetek közti zűrzavar bőséges teret adott neki a karitász gya­korlására. • Bármennyire bámuljuk is e téren rendkívüli sikereit, mégis felvetődik a kérdés: hogyan volt képes az akkori társadalmi és fejlődési viszonyok között 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom