Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Kis Monika: A szegény és a gyermek

és a Föld, öccse a szél, húga a víz, bátyja a tűz és testvére a halál. így ölelt át mindeneket, így tágult kozmikussá a szeretete.

— Rettentő mérték. Kitől lehet megkívánni ezt?

— Jézus nem kívánta meg mindenkitől. Példájában és tanításában a szegénységnek kettős állapota tükröződik. A Mária és József mellett dolgozó Jézusnak mestersége, lakása, tisztességes ruházata volt, jövedelmével gondoskodott a máról és a holnapról. Az ilyen adottságú, ilyen lehetőségekkel bíró emberhez szól a Hegyi Beszédben, mikor megtanítja arra: hogyan kérje az Atyától a mindennapi kenyeret, s mikor óva inti a vagyon halmozásától. Nem a holnapról való gondoskodást ítéli el, hanem a holnap felőli aggodalmaskodást, a Gondviselés tudatlanra vételét. Jézusnak ez a „mértéke“ minden ember számára érvényes. E felett vagy ez alatt, fényűzésben vagy tisztességtelen nyomorban egyaránt távol kerülünk Istentől. Ennek az állapotnak egyenesen feltétele az a becsületes, munkás élet, amelyet Szent Pál apostol szavai is fémjeleznek: „Amikor ugyanis nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Hallottuk ugyanis, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejük. Az ilyeneknek meghagyjuk és buzdítjuk őket az Úr Krisztusban, hogy nyugodt munkával keressék kenyerüket.“

Mikor Jézus tanítói, gyógyítói, főpapi küldetése útján elindult, elvetette magától a tisztes biztonságot: elfogadta a szűkölködést. „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania." Tanítványaitól ugyanezt kívánja: „övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt. Ne vigyetek magatokkal az útra se tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot. A munkás ugyanis megérdemli bérét.“ Ezek a szavak lobbantották lángra Assisi Szent Ferenc szívét, ilyen szegénység mellett akart ő az életével tanúságot tenni. De ehhez meghívottnak kell lenni. A meghívott úgy veti le magáról anyagi biztonságát, mint valami gyermekcipőt.

— De mégiscsak másokból él. Mégiscsak lemond az önérzetéről.

— Arról nem. Csak a gőgjéről. Mikor a Poverello szegénységet kíván testvéreitől, megkéri őket, forduljanak bizalommal a felebarát szeretetéhez, s ne piruljanak emiatt, hiszen Isten Fia is szegénnyé tette magát ebben a világban. Minden igazi hivatásban dimenziót vált az egyén egzisztenciát teremtő ereje: a küldött már nem önmagát, hanem küldőjét akarja érvényre juttatni. Albert Schweitzer így ír magáról: „Amikor Afrikába utaztam, három áldozatra szántam el magam: abbahagyom az orgonálást, lemondok tanári pályafutásomról, amihez pedig nagyon ragaszkodtam, elveszítem anyagi függetlenségemet, és baráti segítségre támaszkodom életem további folyamán." Lásd, a Gazda, aki szőlőskertjébe hívta a munkást, felmenti őt attól, hogy önmagára fecséreljen erőt és időt: ő majd gondoskodik róla.

— Térjünk vissza a mindennapi emberhez. Ma a szegénység, mint élménylehetőség és élménytartalom egyre szűkebb keretek közé szorul. Mintha a mai ember ebben is sínre volna téve, se jobbra, se balra nem térhet le: egy irány50