Szolgálat 56. (1982)

Tanulmányok - Szentmártoni Mihály: A kiteljesedés akadályai gyermek- és ifjúkorban

jelen van az élet folyásában. De feladat Is: nemcsak azért van, hogy a szülők lelki jólétét növelje, hanem önmagáért létező érték, amelynek teljes kibontakozása nem magától történő folyamat, hanem gondos és tudatos nevelési hatás is kell hozzá. Nagy a szülők felelőssége. De nemcsak a szülőket terheli gyermekeik zökkenőmentes kibontakozásának felelőssége, hanem mindazokat, akik valamiképpen belekerülnek a gyermek világába. Ez pedig nem kis kör. Ezért amit a következőkben elmondunk, nemcsak a szülőknek szánjuk, hanem minden olvasónak, hiszen mindannyian hatást gyakorolunk a körülöttünk élő emberekre, fiatalra és felnőttre egyaránt: akarva-akaratlanul.

A fejlődés fogalma

Az általános pszichológiában a „fejlődés" az egyén életében történő folyamatos változásokat jelöli a születéstől kezdve egészen felnőttkorig. A fejlődés tehát nem azonos a növekedéssel; tágabb fogalom, magába foglalja mind a növekedést, mind pedig a szocializációt. Sajnos fogalma korántsem egyértelmű, a pszichológusok sem használják következetesen. Looft, amerikai pszichológus, kitűnő tanulmányában megkülönböztet két nagy modellt: az ún. mechanisztikus és organizmikus modellt. Az első a fejlődést kvantitatív, mennyiségi változásként érti. Az ember reaktív, azaz alapjában véve passzív organizmus, amely reagál a külvilág ingereire. A fejlődési dinamizmus tehát nem az emberben van, hanem a külvilágban. Ezért a fejlődés folyamán történő változásokat úgy kell értelmeznünk, mint egyre növekvő alkalmazkodást a kulturális elvárásokhoz. Az organizmikus modell ellenben a fejlődést kvalitatív, minőségi kategóriában látja: az ember aktív organizmus, azaz a fejlődés dinamizmusát önmagában hordozza. A külső hatások csak elősegíthetik, vagy gátolhatják ezt a dinamizmust, de lényegében nem határozzák meg. A fejlődés eszerint kortól függő strukturális változások sora, amelyek pontosan meghatározott cél felé haladnak.

E két modell két táborra szakította a pszichológusokat, ami az öröklés és nevelés vitája néven vált ismertté. A mechanisztikus modell hívei szerint a személyiség önkényesen alakítható és formálható. Innen a híressé vált mondás: „Adjatok egy tucat egészséges gyermeket, és azt csinálok belőlük, amit akarok: orvosokat, kereskedőket, jogászokat, vagy éppenséggel koldusokat.“ Az organizmikus modell az ellenkezőjét vallja: a személyiség kibontakozását biológiai tényezők határozzák meg, a nevelésnek igen kevés szerep jut. Jellegzetes elve: „Az emberek közötti különbségek bele vannak írva sejtjeinkbe." Az igazság, mint mindig, valahol a félúton lesz.

A fenti vita magában rejt még egy kérdést: mi tulajdonképpen a fejlődés oélja? Mert mikor „érett személyiségről“, vagy akár „kibontakozásról" beszélünk, akaratlanul is bizonyos célirányultságra gondolunk. A kérdés tehát ez: Mi az az ideális célpont, amelyet el akarunk érni a nevelés által? Egyesek szerint ilyen ideális célpont létezik, csak senki sem meri megnevezni. Ezzel szemben a tanulás általi fejlődés képviselői nemigen tudnak mit kezdeni ilyen ideális célpont követelményével. Szerintük a fejlődés nem más, mint állandó változás.

21