Szolgálat 56. (1982)
Halottaink - P. Gallus Tibor SJ (Confrater)
küdt neki a protoevangélium további feldolgozásának. Hat kötetre dagadt a munka, mind a klagenfurti Carinthia könyvkiadónál jelent meg. A páter ugyan 69-től az alsó- bajorországi Kostenz internátusába, az irgalmas testvérekhez került házilelkésznek, de a kiadási ügyek bonyolítására szorgalmasan visszajárt. Az első három, latin nyelvű kötet a katolikus teológusok magyarázatait gyűjti csokorba 1854-ig (a Szeplőtelen Fogantatás dogmájáig). A különösen tanulságos 4—5.kötet német nyelven a régi protestáns értelmezéseket tartalmazza, a 4. az alapítókét, az 5. további 70 írásmagyarázóét. Ezzel mind a mariológiának, mind az ökuménének értékes szolgálatot tett. 1979-ben zárta le ezt a történeti dokumentációs sorozatát a hatodik, kiértékelő kötettel. „Tutto per la Madonna!“ (Mindent Máriáért!) — volt a jelszava. Vele foglalkozott egyéb munkáiban is: „Meghalt-e Mária?“ (1951 olaszul, 1957 németül; szerinte az Istenanya halál nélkül jutott az égbe); „Jézus Anyja a János-evangéliumban“ 1963; „XXIII. János Mária-tisztelete“ 1969; „Szűzanya — .társmegváltó1 “ 1969 (mind németül). A nagyközönség számára írta „Der Rosenkranz" (A szentolvasó, az Istenanya teológiája) című, két kiadást megért kis könyvét. Személyesen is lelkes Mária-tisztelő volt, naponta elmondta a 15 tizedes teljes olvasót, ott volt a legtöbb Mária-kongresszuson, és kifogyhatatlanul magasztalta Anyjának személyes pártfogását, akár a szerencsésen átvészelt három infarktusról, akár kisebb-nagyobb autókalandokról volt szó. Tipikus szangvinikus vérmérsékletével hamar felizgatta magát, és könnyen kijött a sodrából. De utána lelkiismeretvizsgálatot tartott, és másnap gyermeki kedvességgel ment bocsánatot kérni azoktól, akikkel összerúgta a patkót. Szerette az édességet: „Musyl-komplexem van“, mondogatta (előkelőbb cukrászda), de ez nem látszott meg hosszú, aszténiás termetén. Viszont — és ez ritkaság — megértővé tette mások hasonló szükségletei iránt. Egy nővér írja: „Az ő nagy égi örömének én is oka lehetek, mert a hétköznapi szeretetszolgálatra alkalmat adtam: rendszeresen meglepett vajas— mézes kenyérrel, ami valóban jót tett nékem a diétás, sovány jezsuita étkezés mellett. És a nagy ítélet ilyen apróságokon dől el.“ Ami legtöbbször hozta összeütközésbe környezetével, olykor elöljáróival is, az szélsőségesen konzervatív teológiai és vallási felfogása volt. A Zsinat szellemét sehogy sem tudta magáévá tenni. (Talán azért sem, mert római összeköttetései révén túl közelről látta benne az emberi tényezőket.) Előszeretettel misézett latinul, sőt a régi forma szerint is. Rendszeresen cikkezett konzervatív folyóiratokban. De azért vallásossága nem volt megcsontosodott, hanem őszinte és mély. Csak úgy koppant, amikor térdet hajtott az Oltáriszentség előtt. Szeretett a bezárt templomban föl-alá járva breviáriumozni, paptársak miséjén hátul meghúzódva imádkozni. Egy-egy Mária-jele- nésért persze könnyen és kritikátlanul lelkesedett. De amikor személyesen fölkereste az olaszországi „Mamma Rosa“-t, kiábrándulva jött vissza: az igazi „látnok“ nem ilyen! Kiemelkedő és vérmérséklete után egyáltalán nem várt jótulajdonsága volt a hűség. Halála után írta egy nővér: „28 éve, hogy szerzetes vagyok, és 16 éves korom óta segített ő nekem az Úr felé vezető úton.“ Sőt halála esetére utódot is hagyott neki. Egy másik nővérrel Csávossy atyával való közös ismeretségük kötötte össze. Mikor halálának híre járt, régi ismerősei egymás után kérték emlékképét. Decemberben komolyabb autóbaleset érte. A sofőr mellett ült, nem volt beszíjazva. Nekimentek egy fának, karját és két bordáját törte. Karját összeszegecselték, a kórházból hazajőve maga adott hírt hogylétéről, „Éljen a Madonna!“ felkiáltással. Márciusban még ott volt Münchenben P. Palánkay temetésén, kicsit megviselten, de szokott formájában. Márc. 26-án reggel autóval indult el hazulról, s Kostenztől nem messze vigyázatlanul hajtott be a fővonalba, amelynek előnye van. Oldalról elkapta egy autó, és mivel megint nem volt beszíjazva (talán mert bordái még fájtak), kivágódott, az autó ráesett, összezúzta a fejét, és rögtön meghalt. Képzelhető a másik autót vezető tanítónő kétségbeesése, aki személyes ismerőse volt. Ő csak könnyebb zúzódásokat szenvedett. Confrater 102
