Szolgálat 55. (1982)
Könyvszemle - Rózsa Huba - Gál Ferenc: Jézus kereszthalála és feltámadása (Szabó L.)
számára egyedül az erőszakmentes forradalom lehetséges. A „zsaroló farkas“ megszelídítése a ferences békeszerzés reális módszere. A világi ferencesek, — ma így hívják a ferences „harmadrendieket“: Franciscani saeculares —O.F.S. —, mindig az igazságérzet és bátorság erejével hódítottak; kemény, de alázatos hivatkozásuk a hatalmasok nagylelkűségére sokkal többet használ a szociális keretek megváltoztatásában, mint minden viharos és erőszakos forradalom. A „Noblesse“ fejezet (149—160) Galli megszokott szó- és jelentésboncolgatásával a Szent Ferencet jellemző „cortesia“ egyéni és társadalmi árnyalatait ismerteti. A „ferences erények“ éltető lelke az a nemes érzület, nagylelkűség, amellyel Istent és az ember világát elfogadja. Isten magatartása az ember iránt „noblesse“, amire ennek részéről a válasz csak ugyanaz lehet, főként a szegények szeretetében. A párhuzamos időrendi táblázat a könyv végén elgondolkoztatja az olvasót: milyen mély nyomot hagyott az emberiség történelmében a mindenkor „jövőt“ jelentő, igazító assisi szent. „Szent Ferenc menyegzője a Szegénység Úrnővel“ (173—215), „Függelék“ (217—220), és Sík Sándor fordításában a „Naphimnusz“ (221—222) teszi teljessé ezt a nagyszerű művet, amely megtanítja a ma emberét Assisi Ferenc szellemében érezni és cselekedni. Rákos B. Raymund Rózsa Huba—Gál Ferenc: Jézus kereszthalála és feltámadása. Szent István Társulat, Budapest 1982, 497 o. A korszerű szentírásmagyarázat szem előtt tartja, hogy az evangélisták célja nem a puszta tényközlés; tanúságuknak nem annyira apologetikus, hanem inkább egzisztenciális jelentősége van. Az ismertetendő kommentár is meggyőzően hangsúlyozza ezt a szempontot. „Az ember szellemi világossága csak ott nyilatkozik meg egészen, ahol keresi létének, életének végső értelmét... érde- mes-e embernek lenni? érdemes-e reménykedni? ... Jézus feltámadásában mindezekre a kérdésekre választ kapunk.“ (490-491.) Már a könyv bevezetésében kifejezésre jut, hogy az apostolok a feltámadás örömében sem feledkeztek meg a kereszt botrányáról, amely nem jelentett törést Jézus sorsában. „A szenvedés tehát nem vereség, hanem dicsőséges küzdelem.“ (16.) Amikor 1978-ban megjelent a „gyermekségevangéliumok“ magyarázata, az akkori recenzor (vö. Szóig. 41/86) azt javasolta, hogy inkább külön kiadványokban érvényesüljön két egymást kiegészítő műfaj: egyrészt a legújabb egzegetika feldolgozása, másrészt az igehirdetésre való útmutatás. Úgy találjuk, hogy a kereszthalálról és a feltámadásról szóló mű most többé-kevésbé mégis megvalósította a „fából vaskarikát“. Az igehirdetés szempontjai ugyan kevesebb helyet kaptak, a hiányt pótló könyv gazdag tartalma viszont annál kiegyensúlyo- zottabban hat. A könyv mindkét főrésze: Jézus szenvedése (382 oldalon) és feltámadása (95 oldalon) rövid, de kitűnő bevezetéssel kezdődik. Az első bevezetésből (15—18.) máris jól megértjük a szenvedéstörténet sajátos műfaját és a négy evangélista különböző látásmódjának jelentőségét. A szinoptikus kérdés aprólékos kifejtésétől Rózsa professzor megkímél bennünket, de a kommentárokból elég világosan kitűnik a két társszerző irodalomkritikai álláspontja. Mind a szenvedés, mind a feltámadás értelmezésében indokoltan követik e sorrendet: Márk, Máté, Lukács, János. Ezek után következik mindkét részben Pál tanítása. Az Apostolok Cselekedetei kérügmájáról azonban nincs külön szó, csak utalásokban (pl. 439—456). Amint Rózsa Huba már az első bevezetésben hangsúlyozza, az Ösegyház kérügmája Jézus szenvedését a feltámadással egységben hirdette. Ezért talán előnyösebb lett volna a tárgyalt anyagot úgy felosztani, hogy ezt az 7 89
