Szolgálat 55. (1982)
Könyvszemle - A. Buják - M. Malinski: II. János Pál (S. M.)
egységes látásmódot mindegyik evangélistánál — s még inkább Pálnál - közvetlenül és törés nélkül kapjuk meg. Az összehasonlítások céljára viszont szívesen vettünk volna a könyv végén egy részletesebb tárgymutatót. A szerzők nagy hozzáértéssel dolgozták fel a legmegbízhatóbb egzegetikus eredményeket, bár itt-ott kissé óvatosan, nem mindig következetesen. Csak két példát említünk. Jézus halálának elbeszélésében (Mt 27,45-56) a templom függönyének kettéhasadásán kívül a többi jelet csak Máté említi, összességük (kozmikus jelenségek, halottak életre kelése) olyan, mint amilyennek a próféták Jahve napját és a végidő kezdetét szemléltetik. Ezek után talán felesleges azt részletezni, hogy ha sok elhunyt szentnek feltámadt a teste, csak Jézus feltámadása után jelenhettek meg a szent városban (166-169). Ha már apokaliptikus szemléltetésről van szó, akkor inkább arra utalnánk, hogy ez a „szent város“ nem a földi, hanem a mennyei Jeruzsálem (így pl. Benoit P. és a Bible de Jéru- salem 1973.-Í kiadása). Másik példánkat ugyanebből a fejezetből vesszük. „Az evangélista Jézus halálának leírásánál felhasználja az Ószövetséget... A haldokló Jézus a 22. zsoltárt imádkozza..(162—166.) Ami nem is annyira ezt az arám nyelven idézett zsoltárt, hanem inkább Jézus ún. „hét szavának“ összességét illeti, az evangélisták talán csakugyan Jézus szószerinti mondatait közlik a szájhagyomány alapján. Ha viszont a kereszten végbement dráma mélyebb összefüggéseit akarták idézeteikkel kifejezni, akkor ennek indokolására világos magyarázatot vár korunk embere. Akár „történetiek“ ezek a szavak, akár közvetve származnak az ősegyház igehirdetéséből, mindenképp a sugalmazott üzenethez tartoznak, és a Ószövetség tükrében világítják meg „a Jézus halálában létrejött új üdvrendi valóságot“ (162). Az ilyen formatörténeti szempontokat határozottabban lehetett volna kifejteni. Elsődleges célját mindenképpen elérte ez a könyv, amelynek gazdagságát oldalakon keresztül lehetne ismertetni. Külön ki kell emelnünk Gál professzor szép kommentárját a „búcsúbeszédről“ amelyben az apostoli egyház a Szentlélek erejével foglalja össze Jézus Krisztus lényeges mondanivalóját (269-304). A többi fejezetben is sikeresen és meggyőzően világítja meg a két szerző a történeti aktualizálás műfaját, amelyben megélt vagy közelről ismert események hittel való felelevenítéséről van szó. Ismételten kimutatják, hogy ebben az aktualizálásban „gondos irodalmi szerkesztésmód is érvényesül“. János evangéliumában például a Pilátus-jelenetnél áttekinthető táblázaton követhetjük a cselekmény színhelyének változásait — kint és bent —, aminek itt nemcsak konkrét, de szimbolikus jelentése is van (325 o.). Rózsa Huba egyik mondatával végezhetjük: „Az evangélista a történetek lényegét foglalja össze, de úgy, ahogy a hit szemével, a feltámadás fényében látja mindazt, amit a külső felületes szemlélő nem vehet észre“ (326 o.). Sok olvasónak döntő élményt nyújthat ez a megvilágítás, hálásak is lehetünk érte. Szabó László Adam Buják—Mieczyslaw Malinski: II. János Pál. Ford. Kárász Anna. Zagreb—Növi Sad 1982, 203 o., 36 o. színes képmell. és sok fekete—fehér képpel. Csak gratulálhatunk a kiadóknak, hogy a jelenlegi pápáról szóló hatalmas irodalomból éppen ezt a könyvet választották ki fordításra. Malinski pap és író, Wojtyla szemináriumi társa és azóta is jóbarátja. A Herder kiadó még a pápa megválasztásának estéjén fölkérte, hogy írja meg életrajzát. Ez két változatban jött létre: egy testes, részletes, hallatlanul érdekes kötet, amely párhuzamosan tárgyalja a jelent és a múltat, s ennek mintegy „kivonata“, a Buják fényképészszel közösen szerkesztett képes album. A kéziratot a páp'a maga is átlapozta, személyi titkára pedig részletesen ellenőrizte, tehát megbízható tájékoztatás. A jugoszláv kiadók választása az egyszerűbb és kiállításában vonzóbb válto90
