Szolgálat 55. (1982)

„Az örök Atya Fiának Szíve“

ten mélységeinek szemléletébe, másrészt azonban csakis az egyháznak Krisztusról adott teljes tanításában értékelhetjük az ő kimeríthetetlen gazdagságát. Ezt az egyensúlyt kívánja biztosítani számunkban Lelóczky Gyula és Molnár Nándor cikke. Az első a végtelen horizontját veszi háttérnek, Isten teremtő tevékenységének modern értelmezésén keresztül jut el Jézus Szívéhez. A második pedig a keleti egyház Krisztus-képével gazdagítja hitélményünket. Ebben az összefüggésben kap helyet Francois Varillon, neves francia lelki író tanítása is, akinek portréját Szabó Ferenc állítja elénk.

Jézus élet számunkra. Állandó kapcsolatban kell tehát vele maradnunk. A Szívének kincseivel való töltekezés megkívánja, hogy ne csak bizonyos napokon emlékezzünk rá. Hozzá kell alakulnunk, és emberi világunkat az ő lelkületével kell megtölteni. Ez volt egyik alapgondolata a tavaly megtartott nemzetközi Jézus Szíve kongresszusnak. Dobos Etelka beszámolója rámutat a lényegre: a szeretet civilizációja felé kell törekednünk. A teljesítmények elérésére hajszolt, a névtelen tömegben elfelejtett modern ember vágyódik erre. — Gyakorlatban hasznos, ha konkrét példákon is be tudjuk mutatni, hogyan termékenyítheti meg a felnőtt keresztény lelkiségét a Jézus Szívével való napi kapcsolat. Érdekes ízelítőt találunk erre nézve Beregi Emma tollából Eszmék—események rovatunkban. Átgondolhatjuk azt is, hogy mennyire erősítheti az egymás iránti felelősség tudata a helyes értelemben vett engesztelés gondolatát. Vagy hogy milyen eszközökkel állíthatjuk fel újra a családokban a szeretet szimbólumát: Jézus Szívét. — De mindennek csak akkor lesz igazán maradandó gyümölcse, ha mind a saját lelkűnkben, mind másokéban mindinkább kiépítjük a Jézus Szívében izzó alapmagatartást: Atyja és az emberek iránti határtalan szeretetet.

6