Szolgálat 55. (1982)
„Az örök Atya Fiának Szíve“
lemben jelelte, amikor megkérdezték, hogy beszél-e Jézus Szívéről: „Tartalmát, Istennek Jézusban megtestesült és kinyilvánult határtalan szere- tetét hirdetem, ez működésem központi témája. De magát az elnevezést kerülöm.“ Talált-e más, megfelelőbb megjelölést, szimbólumot? — „Nem, válaszolta. S mégis úgy érzem, hogy a régivel nem tudok mit kezdeni.“ Paradox magatartás. Éppen akkor hagynánk fel Jézus Szíve mélységeinek hirdetésével, amikor a lélektan eddig szinte nem is sejtett lehetőségeket nyújt, hogy éppen ezen az úton hatolhassunk be Krisztus valóságába, benső világába, és ott felfedezzük a Háromságos Egy Isten felénk áradó szeretetét? Paradox azért is, mert éppen az utolsó évtizedekben hangsúlyozzák egyes teológusok, hogy alulról felfelé, nem pedig felülről lefelé vezető teológiai módszert kell követnünk. Vagyis nem elvont Isten-fogalomból, nem Jézus Krisztus istenségéből kiindulva kell a modern embernek a hit főbb pontjait megvilágítani, hanem az emberből, Krisztus emberségéből kell fölfelé haladni. Különös, hogy mégis idegenkednek a mindenki számára érthető pontból, a szívből kiindulni. Szerencsére a magatartás nem általános. Karl Rahner éppen Jézus Szívének tanulmányozásában látja a jövő teológiájának egyik szegletkövét. (Vö. előadását 24. számunkban.) Hogy pedig Jézusnak szívén keresztül történő megközelítése ellen semmi komoly dogmatikai vagy a zsinati megújulás szelleméből eredő ellenvetést nem lehet felhozni, azt jól szemlélteti Joseph Ratzánger bíboros előadása a Jézus Szíve-kongresz- szuson. Sőt inkább egybefonódik hitünk alapvető, újabban erősen középpontba kerülő titkával, a húsvéti titokkal. — A modern lelkiség másik forrása a biblikus megújulás. Liptay György tanulmánya ebben az irányban mutat rá a Jézus Szívé-kultusz 6- és újszövetségi gyökereire. — Jézus Szívében hármas szeretet forrását találjuk: az érző. barátja sírjánál sírva fakadó szívet, az Atyja akaratát teljesítő, természetfelettien betelt szívet és az örök Ige, „az örök Atya Fiának Szívét“ (Jézus Szíve-litánia). Foglalata tehát teljes istenemberi valóságának. Éppen ezért helytelen lenne puszta „tiszteletté“ vagy „ájtatossáqgá“ szűkíteni mindezt. Jézus egész valóját imádás illeti. A „tisztelet“ szó egyoldalú használata könnyen azt a benyomást ébresztheti, hogy egy szintre helyezzük a szentek tiszteletével. Az „ájtatosság“ pedig mintha feledtetné azt az üdvtörténeti távlatot, amit Jézus Szíve tár föl előttünk. Szent János evangéliuma Jézus halálának és feltámadásának, húsvéti misztériumának középpontjába állítja megnyílt oldalát, amelyikből vér és víz fakadt: megváltó és megszentelő működésének gyümölcseit nyújtja egyházában szentségein keresztül a világ végéig. Sajnos a magyarban is, mint a legtöbb nyelvben, keressük még azt a szót, ami jobban kifejezné Jézus Szíve gazdagságát. Mindenesetre nem szabad felednünk, hogy egyrészt Jézus Szívén keresztül hatolhatunk be legbiztosabban Is5
