Szolgálat 54. (1982)
Eszmék és események - „Szép Szűz Mária, könyörögj értünk!“ (Nemeshegyi Péter)
Isten megadja teremtményeinek „az okság méltóságát". így lehet minden teremtmény Isten túlcsorduló jóságából ennek a jóságnak közvetítőjévé más teremtmények számára. Valóban az Isten nagy jóságának ajándéka ez. Milyen tartalmatlan lenne az élet, ha az emberek nem tudnának egymással jót tenni! Gondolom, nincs közöttünk senki sem, aki ne tapasztalta volna meg legalább néhányszor azt az örömet, hogy mások számára az Isten jóságának eszköze lehetett. Nincs ennél szebb öröm! Sohasem fogom elfelejteni azt az örömöt, amit röviddel pappá szentelésem után első diáklelkigyakorlatom végeztével éreztem, amikor a résztvevők tisztára mosott lélekkel, vidám szívvel, lelkes örömmel éljeneztek meg búcsúzáskor a lelkigyakorlatos ház kapujában, és indultak lefelé táskáikat lóbálva a dombról. Mikor visszasiettem a kápolnába, hogy gyorsan a breviárium elmaradt Tertiájának imádságába fogjak, elakadtam a zsoltár első szavánál: „Az Ür kegyelméről éneklek örökkön-örökké“ (89,1). Jó sokáig nem tudtam folytatni az imát, úgy meghatódtam. Igen, „az Gr kegyelméről éneklek örökkön-örökké“, aki megadta nekem azt a csodálatos méltóságot, hogy jóságának és kegyelmének eszköze lehetek. Isten irgalmas jósága minden jóság és egyben minden jóságközvetítés egyetlen forrása. Az Istenember, Jézus Krisztus pedig ennek az irgalmas jóságnak tökéletes megtestesülése. Ezért ő is, mint az Atya teljes, végtelen jóságának képmása (Origenész), egyetemes forrása minden jóságnak és jóságközvetítésnek. A Szentlélek Isten pedig a belénk oltott energia, amely által az Atya irgalmának és Jézus megváltó szeretetének eszközei lehetünk. Ebből a hármas forrásból táplálkozik minden teremtmény jóságközvetítő, kegyelemközvetítő szerepe. Azt akarja az Atya, Fiú és Szentlélek, hogy imánkkal, áldozatainkkal, szenvedésünkkel, tevékenységünkkel, munkánkkal, egész életünkkel és halálunkkal egymást segítsük, vezessük, támogassuk azon az úton, amely az életre vezet. Megadja nekünk az „okság méltóságát“, mert szeret és értelmet akar adni életünknek. Istennek ebből az eljárásmódjából persze az is következik, hogy amikor a teremtett lények gyarlóságuk, tunyaságuk, gonoszságuk stb. miatt felmondják a szolgálatot, akkor akadályozzák az isteni jóság áradását. Amikor szenvedünk emiatt, néha azt gondoljuk, hogy jobban menne a világ, ha mindent maga az Isten végezne, és nem kapcsolná bele gyarló teremtményeit a világ kormányzásának művébe. Biztos, hogy így minden „jobban menne"; de milyen üres, értelmetlen lenne életünk! Nagy felelősség az Isten munkatársának lenni, de egyben óriási öröm, és nagy hivatás: hivatás arra, hogy Isten jóságának legyünk eszközévé. A teremtmények akkor lesznek Isten jóságának hathatós munkatársai, ha maguk mindig teljesebben és mélyebben részesülnek Isten jpságában. Mennél inkább belesimul az eszköz a mester kezébe, annál használhatóbbá lesz, annál inkább lesz az eszköz által faragott szobor a mester remekműve. Ezért az Atya, Fiú és Szentlélek legjobb munkatársai a szentek, s köztük is az, aki legközelebb 72
