Szolgálat 54. (1982)
Eszmék és események - „Szép Szűz Mária, könyörögj értünk!“ (Nemeshegyi Péter)
hoz szálló fohászkodás. A pápák és püspökök egyházi tanítóhivatala is számtalanszor hagyta jóvá, irányította és ösztökélte a híveknek ezt a máriás lelkü- letét. A katolikus hittudósnak tehát az a feladata, hogy igyekezzék megérteni és a keresztény kinyilatkoztatás egészébe illeszteni ezt a Mária-tiszteletet. Tudvalevő, hogy a 16. századtól kezdve protestáns testvéreinknek nehézségeik vannak ezzel a mi Mária-tiszteletünkkel. Igaz, Luther maga mélyen tisztelte Máriát, és igen szép magyarázatot írt a „MagnificatM-hoz. De mind ő, mind a többi vallásújító ellenezte a Máriához és a szentekhez intézett imádságot. Attól tartottak, hogy az ilyen imádság elhomályosítja Krisztusnak, egyetlen közvetítőnknek szerepét. „Egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért“ (1Tim 2,5-6). A szentírásnak ez az állítása kétségtelenül megmásíthatatlan igazság. Ha tehát „egy a közvetítő“, milyen szerepe lehet még üdvösségünk rendjében Máriának és a többi szentnek? Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, a teremtő és üdvözítő Isten tevékenységének egy alapvető sajátosságára kell figyelmünket fordítanunk. A Szent- háromság egy Isten egyedül teremtette meg a világot. Senki e művében nem segédkezhetett, hiszen rajta kívül semmi sem létezett. De mióta áll a világ, az Isten sohasem működik egyedül. Mindig egybekapcsolja működésével már létező teremtményeit, hogy közreműködésükkel vezesse el a világ hatalmas organizmusát a kifejlődéshez és beteljesüléshez. Az anyagi világ fejlődik, az élőlények szaporodnak és növekszenek, az emberek gyermekeket szülnek és nevelnek, munkájukkal fejlesztik és emberiesítik a természetet, egymást tanítják, segítik, vigasztalják, támogatják, ápolják, szeretik. A világnak és az emberiségnek ezt az állandó tevékenységét az Isten ereje tartja létben, ösztönzi és vonzza. Amikor pedig az Isten természetfölötti módon önmagát adja ennek a teremtett világnak, akkor is követi ezt a működési elvét. Mózest küldi, hogy általa formálja meg népét, prófétákat hív meg, hogy általuk hallassa szavát, kikéri Mária „igen“-jét, amikor Fiát méhében emberré testesíti, Jézus emberségét teszi meg minden kegyelem forrásává, Jézus apostolai és az őket követő hithirdetők által juttatja el üdvözítő evangéliumát a föld határáig, szentségeket kiszolgáltató papok által építi Egyházát, minden keresztény hite, reménye, szeretete, imádsága, szolgálata által növeli Krisztus titokzatos testét, mígnem végül is „Isten lesz minden mindenben“ (1Kor 15,28). Nagyszerű meglátással magyarázza meg Aquinói Szent Tamás, hogy miért cselekszik így az Isten: „Az Isten nemcsak jónak alkotta teremtményeit, hanem megadta nekik a képességet arra is, hogy más teremtményekben jóságot okozzanak. Ez ugyanis nagyobb tökéletesség, mint ha csak önmagukban volnának jók. Eképpen részesülnek a teremtmények az okság méltóságában (dignitas causalitatis). Isten nem erejének hiányossága miatt, hanem túláradó jósága miatt cselekszik így“ (Summa theol. I. q. 22, art. 3; q. 103, art. 6). ww i 71