Szolgálat 54. (1982)
Az egyház szava - Hogyan tudhatunk Istenről? (Romano Guardini)
Bizonyára még igen sok módja van Isten megtapasztalásának. Csak néhányat vettünk fontolóra itt. Ezek nyissák meg tekintetünket e szent és finom valóságok iránt. Valaki talán azt mondja: minderről semmit sem tudok. Van ugyan lelkiismeretem, érzem a súlyát, de csak az erkölcsi kötelességet érzékelem benne, nem Isten hangját... Tudom, van valami rend a létben, de az a természet rendje lesz, ahol semmi sem történik ok nélkül. Azonfelül az életnek és a magát érvényesítő személyiségnek az ereje, amely úgy rendezi el maga körül az események zűrzavarát, hogy biztonságban érezze magát benne. Megvan a vágy, de az csak vágy, a beteljesült élet utáni kívánkozás megnyilvánulása... Ami pedig annak az egyszerű ittlétnek az élményét illeti, arról mit sem tudok. Érzem a saját létemet és a dolgokét; talán valami összefüggést is minden mögött, de ez még nem Isten! Az ilyen ellenvetéseket komolyan kellene venni, igen komolyan. Becsületes elutasításuk értékesebb, mint valaminek az utánérzése, ami nincs meg bennem. De az illetők tévednének, ha véglegesnek tekintenék állapotukat. Az Istenről szerzett tudás eleven valami. Már pedig minden, ami eleven, növekszik. Hitünk tanítja, hogy Isten van, és hogy képesek vagyunk tudni róla. Bíznunk kell hát, és őrizni magunkban a belső, szent érzéket. Imádkoznunk kell megismerésért. A Szentírás sokat beszél erről, és tele van ígéretekkel. És ébernek kell lennünk. Ébernek Isten felé. Vegyük komolyan a lelkiismeretet, de ügyeljünk mélydimenziójára. Éljük mindennapi életünket, de tartsuk készen magunkat, hátha világossá válik benne Isten vezetése és gondviselése. Irányítsuk életünket, legyünk együtt az emberekkel, a dolgokkal, de keresztülhallgatózva rajtuk: nem nyilatkozik-e meg halkan, végtelenül finoman Isten közelsége. Különben pedig: várjunk. Romano Guardini (Vom lebendigen Gott. Topos-Taschenbücher 104, 54-62 Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1981) (Kissé rövidítve) Akarunk jók lenni hogy mindenki megtudja: Isten itt van. Akarunk igazlelkűek lenni hogy mindenki elhiggye: Isten itt van. Akarunk megbocsátani hogy mindenki érezze: Isten itt van. Akarjuk megosztani mindenünket hogy mindenki lássa: Isten itt van. Remény világítja be utunkat: Velünk az Isten! 5 65