Szolgálat 54. (1982)

Az egyház szava - Hogyan tudhatunk Istenről? (Romano Guardini)

csületes, jó szolgálatot teljesíthet; de az Éló Istenre való igazi ráeszmélés sohasem lesz puszta gondolkodás gyümölcse.

De van eleven gondolkodás is. Olyan, amelyik az életből származik, és ismét oda tér vissza; értelmezi, összefüggésbe hozza, elmélyíti az élet tapasztalatait, és új tapasztalásra képesít. Olyan, amelyiket az emberi lét összes erői hordoznak, hatnak át és irányítanak: a szemlélődés, a lelkiismeret, a vágy, a sejtés, a valóságélmény hatóerői, vagy akárhogyan is nevezzük őket. Ha legmélyebb valónk, a szívünk készséges, akkor szellemünk szeme nyíltan pillant be a történésekbe, a dolgokba, és fölismeri bennük az Egészen-Mást. Minden őrá utal. Csak benne futnak össze a létnek, az okoknak, a bölcsességnek, a kifejezéseknek, a képi mivoltnak, a vágyakozásnak, az értelemnek a vonalai. Ez a gondolkodás persze elvezethet Istenhez.

Ha Isten kegyelme áthatja életünket, akkor belőle magából megragadhatjuk az élő Istent. Az értelem pedig feldolgozza ezeket a tapasztalatokat, rendezi, átvilágítja, megvizsgálja őket, számot ad róluk, és kiáll mellettük.

Sokféle ennek a megtapasztalásnak és feldolgozásnak a módja, amint sokféle területe van magának az életnek. Ha hivő nagyokat megkérdezünk, milyenek a tapasztalataik, ha kutatjuk a magunk kicsiny tapasztalatait is, akkor különösen kiemelkedik néhány mód, ahogyan a hivő észreveszi az élő Istent.

Itt van mindenekelőtt a lelkiismeret élménye.

A nap folyamán különféle követelményekkel kerülünk szembe. Kötelességeket kell teljesítenünk, a szenvedély támadásait legyőznünk, lemondást gyakorolnunk ... Eleget teszünk a követelményeknek, és tudjuk, hogy megtettük kötelességünket. Vagy kudarcot vallunk, és tudjuk, hogy vétettünk.

Történhetik ez úgy is, hogy nem gondolunk különösebben az erkölcsi tettek mögött álló végső valóságokra.

De egy napon az is megtörténhetik, hogy egy ilyen erkölcsi „kell“ különös jelentőséggel lép elénk. Érezzük: ha itt helyt állok vagy hibázom, az következményeiben messzire visz. Túl a puszta „erkölcsön“. A követelményben még valami rejlik. A döntés következményei szent területre nyúlnak át. Ha kudarcot vallók, valami meginog, veszélybe kerül, kettéhasad. Ha pedig győzelmet aratok, valami nagyon mély, valami szent és élő sarjad ki. Az ilyen követelésben már több jelenik meg, mint puszta „erkölcsi törvény.“ Isten jön benne közel. És ugyanabban a mértékben, ahogyan a lelkiismeret nemcsak éberré, hanem áhítatossá is válik, minden erkölcsi kötelezettség a szent Isten sürgetéseként hatol tudatomba. Az Élő Isten szól a lelkiismeret hangjában. A lelkiismereti döntés mozgása Istenbe visz mindig beljebb. A lelkiismeret megkövetelte cselekvés szent; az életünkbe belépni vágyakozó Istennek adunk benne helyet.

Van még egy másik fajta megtapasztalása is Istennek: hogy az élet irányított egész. Állandóan sokféle esemény megy végbe körülöttünk. Emberek jönnek- mennek. A legkülönbözőbb dolgokkal akad dolgunk. Valahol történt valami, és az behatol életünkbe, működik benne; a hatások tovább terjednek, másutt is

62