Szolgálat 54. (1982)
Tanulmányok - Sinkó Ferenc: A belső várkastély magyar kapusa
amelynek tagjai az őket körülvevő szlovák nép körében elzártan, külön világban lebegtek, anélkül, hogy fogalmuk lett volna a tényekről, erőkről, problémákról, amelyek őket körülvették. Ami pedig vallásosságukat illette — nagyapja e szavakkal intézte el a gyermek Ernő hitbéli felvilágosítását: „Ha majd később azt mondják neked, hogy van Isten, jegyezd meg, hogy az hazugság, s ne felejtsd, hogy minden pap gazember.“ A Gondviselés azonban ilyen környezetből is ki tudja hívni és vezetni a maga megjelöltjeit. Kerülő utakon is, ahogy Szeghy Ernővel tette. Az apa halála nyomán leszegényedett nemesi család fia úr akart maradni. Elment hát — papnak. Nem is akármilyennek, hanem a ciszterci rend tagjának, mert annak az volt a híre: a legúribb magyar szerzetes közösség. Méltatlan és méltánytalan volna azt állítani, hogy a magyar ciszter rend csak ez lett volna: kényelmes életben élő paptanárok közössége, akiknek gondolat- világát a jólét és az érvényesülés vágya irányítja. Nemcsak sok kitűnő tanár, nevelő és tudós munkálkodott soraikban, hanem bőven akadtak közöttük imád- ságos, a tökéletesség útján járó lelkek is. S már akkor, a múlt század második felében egyre erősebben jelentkezett a rendben a reformvágy. önéletrajzában kitűnő, eredeti tanáregyéniségek, a mélyebb lelki életre törekvő szerzetesek portréinak egész galériáját rajzolja meg Szeghy Ernő a múltszázadvég és századunk első felének magyar ciszter közösségéből. Közülük főként kettőt emel ki, külön fejezetet szentelve nekik: Vajda Ödönt és a szentbernáti aszkézis századforduiói magyar példáját, Dombi Márkot. A gondviselés stratégiájának szolgálatában, amellyel választottal lépéseit irányítja, Vajda apát Szeghy Ernő földi, rendi karrierjét, Dombi Márk lelki fejlődésének útját munkálta. Ö volt pl. az első, aki figyelmét Avilai Szent Terézre és Keresztes Szent Jánosra felhívta. Ernő atya ágostoni őszinteséggel mondja el, hogy kezdetben ez utóbbi terület, a lelki élet nem igen érdekelte. „A fennkölt érzelmek, melyek egy liziői Szent Teréznek eltöltötték a szívét, amikor átlépte a kármel küszöbét, teljesen hiányoztak nálam...“ írja belépéséről a ciszterci rendbe. Sokáig még esti imádságát sem végezte el. A templomba sem tért be, ha nem kellett; könyvből imádkozni nem tudott. Azt pedig, hogy szomszédja szóbeli imát végezve száját mozgatta — csodálkozva nézte. Esze, szorgalma és felettesei jóindulata azonban gyorsan vitte előre a rendi és társadalmi érvényesülés útján. Életpályája fordulói látszólag sablonosak vagy véletlenek, a Gondviselés azonban, amelynek működését élete alkonyán egyre tisztábban látja az Istenbe merült lélek, olyan találkozásokon és élményeken át vezeti, amelyek mind küldetése felé viszik. Noviciusi idejét Zircen tölti, gimnáziumi éveit Egerben, főiskolai tanulmányait Pesten kezdi és Innsbruckban fejezi be. Valóban, látszólag igen távol járt ezekben az években Avilai Teréz és Keresztes Szent János ösvényeitől. Mégis az ismeretek, amelyeket hatalmas memóriája és mindig szomjas érdeklődése mohón vesz magába, valamiképpen mind előkészítik benne a lelki élet mélységei felé való fordulás igényét. Zirc, 46
