Szolgálat 54. (1982)
Halottaink - Pomázi Zoltán Celesztin O.Cist. (-s -n) - Lovas Ferenc (TPD)
POMAZI ZOLTÁN CELESZTIN 0. Cist. (1897—1981) Elköltözött testvérünk 1897. február 2-án született Jászladányban. A ciszterci rendbe lépett 1914. augusztus 14-én. Áldozópappá szentelték 1921. július 31-én. Matematika— fizika szakos oki. középiskolai tanár volt, munkásságának azonban csak másfél évtizedét töltötte tanári katedrán. Nem is annyira tanár volt a szó köznapi értelmében, mint inkább nevelői és lelkipásztori alkat, akinek összetett egyéniségét a gyakorlatias gazdasági érzék is jellemezte. Életpályája mutatja, mennyire egybeolvadt személyiségének ez a három alapvonása. Talán a táj, ahol született, a miliő, amelyben felserdült, és az eredet gyökérszájai ötvözték oly sajátossá egyéniségét. Arcvonásainak jász-kún jellege, megértő bölcsessége, reális életlátása, vallásos életének befelé forduló melegsége és higgadt sorsvállalása árulkodtak annak a darab magyar földnek a nevelő erejéről, ahonnan elszármazott, és amelynek jellegzetes sugárzása a szerzetestanárt, a lelkipásztort és gazdasági szakembert áthatotta és egybeszőtte. Rendi központi számvevőként a rendi intézmények vezetői higgadt bírálónak és határozott irányítónak ismerték, a lelkipásztori1 gondoskodására bízottak figyelmes, megértő és szelíd gyóntatót találtak benne, a katedrája körül felnövekvő diáksereg pedig nem is annyira az elmélyült szaktanárt, mint inkább a nevelőt szerette meg Celesztin testvérünkben. És hogy a belőle sugárzó pedagógiai vonzás mily erővel hatott a fiatalokra, arra legyen szabad egy volt tanítványa leveléből idéznünk. Celesztin tanár úr már nem ólt, amikor az „amerikás“ volt diákhoz halálhíre eljutott. S a diák akkor levelet írt halott tanárának. Ebből idézzük: „Most, hogy megelőztél minket jövő otthonunkban, jó tudni, hogy Te is ott leszel majd, amikor egymás után jelentkezünk mi is a nagy kapuban. De jó lesz ez a találkozás! Csak matematikából ne kérdezz ki! Abból kevés maradt az agyamban, sok más azonban megmaradt. 'Majd akkor elmondom, hogy egy életen keresztül milyen értékes volt mindaz, amit Te tanítottál a szeretetről, a hitről, a becsületről, az igazságról és a megbocsátásról ... Ciszterci diákok voltunk, vagyunk, és mindig azok leszünk. Olyan emberek, mint Te, aki feláldoztál mindent azért, hogy mi jobb emberek legyünk. Neked már nem fogjuk ezt megköszönni tudni. De amit Te nekünk hagytál, abból talán mi is valamit még tovább tudunk adni a minket követő generációnak.“ Legyen ez a hálás emlékezés a maradandó koszorú, Celesztin testvérünk sírjára Pannonhalmán, ahol a Szociális Otthonban 1981. november 7-én elhunyt.-s -n LOVAS FERENC (1932—1981) Igazából nem volt kései hivatás. Szülőfalujában, Alsónémediben a templom mellett nőtt fel, az oltár közelében, és már kisdiák korában, mint a Váci Egyházmegye „Tar- ziciusa“, Boldog Vácz remete lábainál magára ölthette a piros reverendát. Amikor 1960 Krisztus Király vasárnapján fekete reverendát ölthetett — az ötvenes években volt pedellus, fizikai munkás, raktáros, portás, stb. —, könnyes mosollyal idézte fel nekünk, a tíz évvel fiatalabbaknak, az első beöltözését követő napot, amikor boldog izgalommal próbálgatta a lépéseket a reverendában, és egyszeresek ott állt előtte Pétery püspök úr. A nagy izgalomtól-boldogságtól belegabalyodott a hosszú ruhába, és a Püspök úr lábai elé esett. Életreszóló, maradandó élmépyévé lett, ahogyan a Püspök Úr lehajolt érte, és magához ölelte a kicsi levitát. Akit az Isten papnak szánt, azt papként akarja boldogítani itt a földön és üdvözíteni a mennyben. Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. így történt, hogy .a kis Lovas Feri“ — Váradi atya hívta így — az egri szemináriumban, szintén mint a 102
