Szolgálat 54. (1982)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Ószövetség Isten-képe és a keresztény lelkiség
B) Egy válasz vázlata A felvetett kérdésekre adandó teljes válasz köteteket igényelne, ahogy a probléma részletes kidolgozása sem történhetett meg néhány oldalon. Mégis, a hit forrásainak felhasználásával megpróbáljuk felvázolni azt az alapmagatartást, amelyben a megoldás lényegét látjuk. Vezérfonalunk az ősi, patrisztikus tanítás, azé az Iréneuszé és Tertulliáné, akik a Markion-féle krízisben a klasszikus álláspontot kialakították. Az ő válaszukhoz azonban hozzá kell tennünk az azóta eltelt 1800 év új távlatait, az újkori biblikus tudomány érvényes meglátásait és a zsinat utáni nyitottság szellemét. Egy ilyen megújult és megnövekedett érdeklődés az Ószövetség iránt már csak azért is sürgetően fontos, mert a zsinat utáni liturgia sokkal szorosabb és szélesebb kapcsolatot teremtett az ószövetségi irodalommal. Manapság minden vasárnapi misében olvasunk (vagy legalábbis kellene olvasnunk) az ószövetségből, és a zsoltárok imádkozását a hívek számára előírtuk. A zsolozsmában is az ószövetségi írások nagyobb százaléka kap rendszeresen helyet. Szerencsénkre a zsinatot előkészítő és munkájában vezető szerepet játszott teológusok — az 50-es évek nagyjai: Congar, Kari és Hugo Rahner, De Lubac, Urs von Balthasar, Daniélou és mások — az Ószövetség keresztény értelmezésének terén is sok értékes meglátással gazdagították a teológiai irodalmat. Hogy az ő üdvtörténeti távlatú, biblikus és patrisztikus forrásokból táplálkozó teológiájuk a következő teológus nemzedék gondolkodásában nem kapott elég fontos, központi szerepet, nem az ő hibájuk volt, hanem azoké, akik mások fáradozásainak eredményeit learatva megfeledkeztek a már elvetett, de még ki nem kelt mag ápolásáról. Magyarul: a biblikus tudományokon belül a teológiai módszer továbbfejlesztése nem tartott lépést a történeti, régészeti és nyelvészeti ismeretek haladásával. Ma többet tudunk az Ószövetségről mint valaha, de evvel a többlettudással nem tudunk mit kezdeni. Mégis látnunk kell, hogy a felvetett kérdésekre milyen irányban kereshetünk megoldást. Válaszunkat három cím alatt összegezzük. a) Üdvtörténeti szemlélet A patrisztikus hagyomány úgy tudta, hogy az ószövetség üdvtörténeti magyarázása a keresztény hit lényegéhez tartozik. Origenész például a Peri Archon (Alapelvek) c. művében az ószövetség krisztolőgikus magyarázatát kifejezetten az apostoli tanítások közé sorolja (IV. könyv, 2. fej.). Isten minden emberi lényt üdvösségre teremtett: üdvözítő akarata egyetemes és hathatós. Amit az ószövetség egyes prófétái, szentjei, sugalmazott szövegei Istenről értésünkre adnak, azt az egész üdvösségterv összefüggésében szemléljük. Az ószövetségi író egy történelmileg határolt távlaton belül gondolkodott és írt. Ezt nekünk két irányban kell kiszélesítenünk. Először az egyetemes üdvtörténet irányában: amit Isten egy népnek tett, azt az egész világ érdekében cselekedte. Az isteni szándék azért vezette ki népét Egyiptomból, hogy mindnyájunkat kimentsen a bűn uralma alól. Az ószövetségi nép történelmi 9
