Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A püspöki szinódus a családról
Ami azután az újraházasodott elváltak kérdését illeti: a szinódus megállapítja, hogy meg kell különböztetni azoknak az eseteknek erkölcsi minőségét, amikor a házasfelek egyike megpróbálta megtartani a hűséget, de a másik elhagyta - annak a hitvesnek a helyzetétől, aki maga vétkes hosszú házasságának felbomlásában. Külön kategória gyanánt nevezi meg azokat, akik megalapozott lelkiismereti meggyőződésre jutottak első házasságuk semmis voltáról, akkor is, ha törvényileg ez nem mutatható ki. Ilyen esetben — a botránykeltés mellőzésével — a megalapozott lelkiismereti ítéletnek megfelelően engedélyezni lehet a szentáldozáshoz való járulást. De ahol az első házasság egyértelmű érvényessége miatt nem jöhet szóba a szentáldozás megengedése, ott sem állnak a lelkipásztorok és maguk az érintettek a teljes lelkipásztori tehetetlenség előtt. A szinódus arra int: éppen ezekkel az emberekkel kell a pásztor sze- retetének és gondjának megéreztetnie, hogy nincsenek kizárva az egyházból, hanem sokféleképpen részük van életében. Nyitva áll előttük az Isten igéjével való közösség tág tere, a részvétel az egyház imaéletében, a szentmisén (ami szentségi áldozás nélkül is valódi részesedés az eukarisztikus titokban), rész- vállalás az egyház szeretetműveiből és a nagyobb igazságosságért folytatott küzdelméből a világban; fontos feladat az a hivatásuk, hogy mint az evangélium hordozói dolgozzanak gyermekeik érdekében; meg lehet és meg kell lennie bennük a bűnbánat lelkületének és cselekedeteinek, ami a keresztény és egyházi élet egyik alapformája. „Az egyház imádkozzék értük és táplálja lelkűket, mutatkozzék irgalmas édesanyának, és így tartsa meg őket hitben és reményben.“ A szentáldozás közösségéről, mint a keresztény élet egyik központi, de mégsem egyetlen megnyilvánulásáról, ez áll: „A bűnbánat szentségében adott szentségi feloldozás — amely megnyitná az utat az eukarisztia szentségében való részvételhez — csak akkor lehet osztályrészük, ha — megbánva, hogy megtörték Krisztus szövetségének és hűségének jelét — őszinte szívvel megnyílnak egy olyan életformának, amely nem mond ellent a házasság szentségi felbonthatatlanságának.“ Még két dolgot fűznek hozzá, amit igen fontosnak látok. Egyfelől kijelentik: még a szentáldozás közösségének hiánya (s ennek megfelelően a látható különválásban való jelszerű kitartás) sem jelenti azt, hogy az illető nem üdvözülhet. Továbbá megjegyzik: „E hívőket illető lelkipásztori gondjától hajtva a szinódus azt kívánja: kezdjenek új és még alaposabb kutatást — tekintettel a keleti egyházak gyakorlatára is —, azzal a céllal, hogy még át- fogóbbá válhassék a lelkipásztori irgalmasság.“ Azt hiszem, a szinódus itt becsületesen igyekezett méltányolni mind az Gr megrázóan komoly szavát és a bibliai hagyományt, mind pedig az emberi sorsok tragikumát. Ha nem fogadjuk el mind a kettőnek a komolyságát és nem nézünk a szemébe, nem szolgálhatunk igazán az embereknek. 4. A nő helyzete Ezzel összefüggésben a szinódus a nőről beszélt. Minthogy a német püspöki kar hosszabb idő óta foglalkozik ezzel a problémakörrel, talán más alkalom 39
