Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Belon Gellért: A felnőtt ember imája

sa. Hét szót „kiáltozott“ bele abba a rettenetes embertelen és kegyetlen hangulatú világba, ahol vigyori gonoszság, brutális erőszak és bambán bámész tömeg egymást váltva kavarog a felfeszített Üdvözítő körül. Ez a hét szó nem logikusan követi egymást, és mintha csak a Megváltó gyötrelemtől izzó lelkének tűzhányójából szakadnának ki véresen és tüzesen. Ha jobban megnézzük őket, ráismerünk a Miatyánk szavaira, vagy ha a szavakra nem is, a szavak jelentette problémákra.

Mindenesetre azt leszűrhetjük tanulságul, hogy ő szenvedésében, laborjában (= munkájában) magával a cselekvésével imádkozott, és szavakba csak a legkevesebbet foglalta bele, azokat sem szép sorjában mondotta el, hanem szinte sóhajszerűen vagy felkiáltásszerűen, ahogy éppen érzett, vagy ahogy a helyzet kívánta. Próbáljuk ezt alkalmazni a mai felnőtt életére, hogy hogyan is festhetne ez a valóságban.

a) Az élet forgatagában járó embernek, a gépek vagy a forgalom fülsiketítő zajában ügyekkel, gondokkal megterhelt emberek és életek áradatában, aligha lesz módja még a miatyánkot is tisztességesen elmondani. De Jézussal elmondhatjuk, aki életét azzal kezdte, hogy az Isten uralmát (országát) meghirdette, és mindent elkövetett, hogy „Isten legyen minden mindenben“ (1Kor 15,29), hogy: Szenteltessék meg a te neved! Vagy a zajtól, űzöttségtől és problémáktól kimerültén annyit elsuttoghatunk — mint Jézus —: Beteljesedett! Hisz Jézus is feladatát, mi is munkánkban és törődéseinkben feladatunkat teljesítjük. Ahogy az az egy szó a kereszten a leghódolóbb imája volt Jézusnak, úgy mi is részesedhetünk ebben.

b) Az Isten országa igazság, jóság, béke és öröm a Szentiélekben, mint az apostol mondja (Róm 14,17). És Jézus boldogoknak mondja, akik „éhezik és szomjúhozzák az igazságot“. A konkrét életben éppen ezek hiányával találkozunk unos-untalan. Nem ezt a szomjúságot érezve kell-e nekünk is mondanunk: Jöjjön el a te országod? És ha véresen belénk mar az élet igazságtalansága, szeretetlensége vagy szomorúsága, nem kell-e Jézussal felkiáltanunk: Szomjú- hozom!? Hiszen a kereszten sem a testi szomjazást kiáltotta, a felkínált italt ugyanis nem fogadta el (Mt 27,34).

c) Tudatában kell lennie az Istenhez tartozónak, hogy — mint Jézus mondja — „egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni“ (Mt 5,36), és „ugyan melyiktek hosszabbítja meg életét csak egy arasznyival is azzal, hogy aggodalmaskodik?“ (Lk 12,25) Ha ennek eleven tudatában él, lehetetlen, hogy ne jöjjön ajkára: Legyen meg a te akaratod! Vagy amit a kereszten sokkal szemléletesebben és melegebben fejezett ki az égető kínok közepette: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.

d) Meglepő az a higgadtság és nyugodtság, amivel Jézus leszól a keresztről Jánoshoz: íme a te anyád. Az egymásról való gondoskodást szentelte meg a szavaival, amivel mindennapi kenyerünket kérjük Istentől, s a kenyérben a magunk és mieink egészségét, lelki épségét, a napra szükséges energiákat, és

10