Szolgálat 53. (1982)

Tanulmányok - Belon Gellért: A felnőtt ember imája

mindeneknek foglalatát: a nyugalmat és békét. Ha Jézus a kereszten a világ bűneinek súlya alatt, a kínok idegtépő egzaltáltságát félretéve, az üdvösség felnyíló fényei között ilyen határozott nyugalommal és stílbiztonsággal tudta gyermeki gondoskodását kifejezni anyjáról és a tanítványról, azt utánozhatjuk mi is a mindennapi kenyérért való küzdelemben, mint akik isteni példára és útmutatásra cselekszenek.

e) Az ötödik kérésben Jézus voltaképpen arra szólít fel, hogy olyan irgal- masok legyünk, mint a mennyei Atya. Ezt a hegyi beszédben többször is mondotta, hogy magunk fölé emelkedve lépjünk ki a kicsinyes emberi kapcsolatok kuszáltságából, és az irgalmasságból való megbocsátást gyakoroljuk mindenkivel szemben, még a nekünk nem szimpatikusokkal, sőt ellenségekkel szemben is. Különben „mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?“ (Mt 5,41) Jézus nemcsak ajánlotta az irgalmas lelkületet az embertársakkal kapcsolatban, de maga is hasonlóképp tett, sőt imájában az ö megbocsátó lelkét adta nekünk. Itt legyen szabad rámutatni II. János Pál pápa második enciklikájára, a Dives in Misericordia-ra, melyben minden emberi kapcsolat rendezésében ajánlja érvényesíteni az irgalmasság elveit.

f) Az ember nem gép, amely síneken gondolkodik. Nem is állat, hogy csalhatatlan ösztönökkel mozogjon. De lelkiismeretes szabad lény, aki szinte minden pillanatban döntés előtt áll, és dönthet jól vagy rosszul. A próbatevés, vagyis kísértés mindig ott van valahol. És az ember látva gyöngeségét, irtózik a próbatételtől, mert hiszen tudatában van gyöngeségének. Jézus az élet alázatát ajánlja figyelmünkbe, mikor mondja: Aki magát megalázza, azt fölmagasztalják. Az ember legnagyobb próbatétele az, amikor Isten is magára hagyni látszik és visszavonul fényeivel, biztatásaival és a bátorságot sugalló helyzetekkel. Ekkor érzi magát igazán kicsinynek, elhagyottnak és összetörtnek. A hallgató Isten az ember legnagyobb próbatétele. Jézus nemcsak a szánkba adta a kérést, hogy ne vigy minket a kísértésbe, de merte a kereszten belekiáltani a Golgota sötétségébe a még sötétebb szavakat: „Én Istenem, miért hagytál el engem?“ (Mt 27,46) E pillanat drámaiságát akarja ábrázolni az evangélista azzal, hogy a kiáltást így fejezi ki „hangosan felkiáltott“. És a Zsidóknak írt levél szerzője éppen ezt a legemberibb pillanatot örökíti meg: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált" (Zsid 5,7). — Talán éppen ezt a kérést kell legjobban megtanulnunk a mi Urunktól akár a szelíd formájában, akár vérestüzes formájában.

g) Sokféle hányódása van az embernek, betegség, szegénység, szomorúság gyötri, de rájövünk, hogy mindezek mögött az erkölcsi rossz, a bűn áll, az pedig csírájában hordja a kárhozatot. Jézus fölhívta figyelmünket, hogy a sátán káprá- zatain keresztül áttüzel az örök kárhozat fénye. Ezt észrevenni, megérezni és irtózattal elfordulni hív föl bennünket, mikor imája végére nyomatékosan oda teszi: De szabadíts meg a gonosztól! És hogy érdemes ezt imádkozni a bűnök11