Szolgálat 53. (1982)
Tanulmányok - Belon Gellért: A felnőtt ember imája
Ez annyira tudatában volt a kereszténység nagy imádkozóinak, hogy az imádság intézményeiben, a kolostorokban, amelyeknek minden tagja hivatalos imára volt kötelezve (breviárium), azoknak nem kellett külön elmondani az imát, akik valamilyen mellékszolgálat miatt (pl. harangozás, orgonálásnál fujtatás) szó- szerint nem mondhatták el őket. Nagy szent Terézia nagyon megbecsülte a konyhásokat, akik nem tudtak az imák jó részén ott lenni, egyenrangúaknak tartotta az imádkozókkal, és a konyhára is kiíratta: Inter ollas quoque adest Deus (a fazekak között is jelen van az Isten). A tényekkel való imádkozás tehát nem ismeretlen az egyházban. De most valahogy nagyobb hangsúlyt kap, midőn a fölnőttek imáit sürgetjük. Ehhez azonban az kellene, hogy keresztény életünk néhány alapigazsága elevenen éljen bennünk. Olyasvalami ez, mint az akkumulátor, ami ha föltöltődik, adott közelítésre vagy bekapcsolásra szikrát vet vagy világosságot ad. És itt kapcsolhatjuk be a Miatyánk szerepét életünkbe. A Miatyánkot a legtöbb ember megtanulta gyerekkorában szószerint. A tudatosuláskor valahogy meg kellene növelni a Miatyánk tiszteletét azzal, hogy belső tartalmára, az elmondó Jézusnak világot átfogó akaratára, de az élet minden rezdülését is belefoglaló lelkületére kellene irányítani figyelmünket. A hét kérés átfogja egész életünknek minden fázisát, úgy, hogy abba belefér a mi életünk mindenestül. A Miatyánkban ugyanis felfedezhetjük az ember legalapvetőbb viszonyulásait az isteni és emberi dolgokhoz. Istenhez a hit, remény és a szeretet köt, s ezek az első három kérésnek tárgyai. A másik négy emberi dolgainkat rendezi, mégpedig úgy, hogy először mindennapi életünk testi-szellemi igényeire gondol (negyedik kérés), majd embertársainkkal való kapcsolatainkat rendezi a megbocsátás és irgalom kérésében. Végül az emberi sorsnak két mozzanata áll a középpontban: a megkísértettség ill. próbára tevés és a beállott testi s lelki rossz. Akármilyen helyzetbe kerülünk, e hét állapot valamelyike jelen van, következőleg felfakadhat ajkunkról a Miatyánknak egy—egy kérése. Hogy ezt így lehet és így kell tennünk, azt maga Jézus mutatta be. Mert hiszen a hét kérést szép sorjában és logikai rendben szinte beledalolta abban a galileai naplementés hegyoldalban hallgató emberek leikébe. De eljött az idő, amikor nem volt ilyen csendes a légkör, amikor eljött az ő órája a szenvedésben. Érdekes, hogy néhol Jézus szenvedésére ezt a szót használják: labo- ravit, dolgozott. Szenvedését munkának, és munkáját szenvedésnek jelzik. Szenvedésében Jézus folyamatos imája elhallgat. Mikor közelít a szenvedéséhez, és maga is belerendül a rá váró szenvedés gondolatába, csak ennyit mond: „Dicsőítsd meg neved!“ Mintha csak ezt mondta volna: „Szenteltessék meg a te neved!“ A Getszemániban egy halk sóhaja van: Múljék el ez a pohár, „de legyen akaratod szerint“ (Mt 26,42). És mint az evangélista megjegyzi: „harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott“ (uo.). Mintha csak a Miatyánk harmadik kérését ismételgette volna! Még föltűnőbb a kereszten való imádkozá9
