Szolgálat 52. (1981)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
1980-ban 48 keresztségem és 16 halottam volt a plébániámon. Aratásunk megint veszélyben van a szárazság miatt, és két jégeső is nagy kárt tett. Az egyik vidéken 30 cm-es volt a jég! Anyagi gondjaim is vannak megint. Kereskedelmi iskolánk új tetőt kapott, most már nem ázik be. Egyik filiám kápolnáját is kijavítottam. Most a plébániát takarítjuk és festjük. Mindezt részletekben kell aztán kifizetni. így igen jól jön a segítség, mert az embereim napról napra szegényebbek lesznek, és sokan keverednek adósságba. Ebben az évben már 80-an mentek el a plébániámról, mert nem tudtak itt megélni. Április 12-én volt pappá szentelésem 40. évfordulója. Nem egy vihart átéltem ... De nagyon boldog vagyok a munkámmal Isten szőlejében. P. Tünkéi Jenő SVD San Miguel Arcángel, Argentína + Már 70 éves vagyok. A plébániát átadtam fiatalabbaknak. Hat éve kezdtem a fejlődésben visszamaradt gyerekek gondozását, mert senki sem törődött velük. Ma már 28 központ van a szigeten, és már ökumenikus kezdeményezéssé fejlődött. A mi munkánk persze „missziós munka“. Sok fáradság, kis eredmény, próbálgatások, ültetés. Itteni intézetünkbe most 50 gyermeket vettünk fel (12 tanító!) A kicsinyeknél több remény van, hogy majd „normálisabbá“ fejlődnek; a nagyobbakat „munkaterápiába“ fogjuk, hogy életcéljuk legyen. Az iskola nem fogadja be őket, a család nem tud velük mit kezdeni, az állam meg nem nyújt segítséget. De az Egyház kezdeményezése ösztönzésül szolgál. Igyekszünk a SZOLGÁLAT eszméit itt is megvalósítani. P. Jaschkó István SJ Institute for Retarded Children and Handicapped 51 Shui Yuan St. Hsinchu, (300) Taiwan, R. O. C. + Én igen sokat imádkozom a papokért, különösen a fiatalokért, a végleges kitartásért a papi hivatásban, mert igen sokszor ki vannak téve sokféle megpróbáltatásnak, különösen itt ebben a mohamedán országban. Továbbá nagyon szépen kérem imáikat egy igen fontos dologra. Úgy halljuk, hogy a kormányzó vissza akarja adni az Egyháznak az állami iskolákat, mert több előkelő férfi nincs megelégedve a gyermekeik tanításával. A tanítók reggel bejegyzik a nevüket, aztán kijelölnek egy tanulót felvigyázni az osztályra, és ők tovább mennek magánórákat adni. A tanfelügyelők sem törődnek a hivatalukkal, fő nekik, hogy meglegyen a havi fizetésük. A kisebb hivatalnokok meg nem bírják a magas árakat a magánórákra. Amikor kinyitottam a Szolgálatot és láttam a Marosi Atya fényképét az írásokkal, a szememből kicsordult a könny, és mondottam az Úr Jézusnak, hogy miért hívta el őt, hiszen ő még dolgozhatott volna továbbra is, ő még nem volt oly öreg, mint én. Nagyon sajnálom, de legyen meg mindenben az Úr Jézus akarata, hiszen az Ó szolgálatában dolgozunk, és azt csinál velünk, amit jobbnak lát. Én fogom kérni az Úr Jézust napi imáimban, hogy adjon egy jó lelket a Szolgálatnak, aki lelkiismeretesen fogja végezni a szerkesztői hivatalt. Most egy kis történetet, hogyan hordozza az Úr Jézus a tenyerén azokat, akik az ö szolgálatára adták az életüket. Június közepén egyszer nagy zivatar tört ki. Itt Pindi- ben nekünk van egy kis kórházunk, ahol hét nővérünk néhány világi ápolónővel gyógyíthatatlan betegeket ápol. A főnöknő ott volt a kórházban, de visszatért a szobájába, befejezni egy igen fontos levelet. De előbb gondolta, jobb lesz, ha elvégzi a szentség- imádását. Alig lépett be a kápolnába, a közelében egy villám lecsapott. Szobájába visszatérve látta a telefonkagylót darabokra törve az asztalon, a levél elégve, a gumivezeték ég, és többféle tárgy megrongálva, az egész épületben ninds világítás. Amikor az eső elállt és egy kicsit világosabb lett, a főnöknő még mindig reszketve jött hozzánk, és elmesélte, mi történt. Mondotta: „Ha nem hallgattam volna a lelkiismeretem 84
