Szolgálat 52. (1981)

Eszmék és események - Papi jubileumok

szavára, most ott állnék az Úr Jézus előtt.“ Vacsora után az egész közösség szentség- imádást végzett, hálát adva az Úr Jézusnak, hogy nem történt nagyobb szerencsétlen­ség. Sr. Mária Györgyike f. m. m. Aziz Bhatti Road 242 Rawalpindi, W. Pakistan Papi jubileumok Vasmíse. Kilián József érd. esperes jún. 7-én, pünkösdvasárnap Schärding am Inn-ben (NSZK), az irgalmas testvérek kápolnájában ünnepelte szentelésének 65. évfordulóját. A bánáti Moravicáról származik, 88 éves. Szónoka Eugen Mers- dorf ny. plébános volt. Gyémántmise. Tresz József ny. esperesplébános Germersheimben (Pfalz, NSZK) ülte meg papságának 60. évfordulóját jún. 12-én. Kalocsán szentelték. A pesti egyetemen Bleyer Jakab tanítványa volt, s az ő ajánlatára népdalokat gyűjtött, e munkájáért akadémiai díjat kapott. Nyugdíjba vonulása előtt a három nyelvű Csávoly községben működött. Aranymise. Dr. Sellye (Schön) Vince SDB ritka aranymisét ünnepelt pünkösd vasárnapján a bretzfeldi (Württemberg, NSZK) Szent István-templomban: vele celebrált három szülőhelyéről, Budaörsről származó pap és részt vett több mint ezer onnan való hivő, egy torokból énekelve hazai egyházi énekeiket. A beszé­det maga a jubiláns tartotta, buzdítva honfitársait, hogy hűségesen tartsanak ki ősi hitük és szokásaik mellett. Tudod, mi a rák? Olyan betegség, amelyben a sejtek önmagukért élnek. Megszűn­nek a szervezet egységének, növekedésének, rendeltetésének a szolgálatában lenni, öncélúan elkezdenek fejlődni, szaporodni, létezni. Parazita, önző módon a testet fele­mésztik. Tehát lényegében véve önző, öncélú élet. És kortünet. Egyre többen halnak meg rákban. De vajon nem magától értetődő ez a mi eldurvult, elanyagiasodott, élve­zethajhászó világunkban? Hisz itt már nem annyira az emberek teste, mint inkább a lelke rákos. Mert nem másokért élünk immár, hanem csak magunkért. Ezért a sok viszály, békétlenség . .. És tudod-e, hogy Krisztus teste, az egyház is rákos? Mert mindaddig, amíg mi Krisztus-hivők nem igyekszünk „másik Krisztussá" válni, addig egységet bomlasztó ráksejt vagyunk az Ő Testében. A rákos sejtek pedig gyorsan szaporodnak ... Ha ma a világ a gyakorlatban hitetlen, annak legnyomósabb oka az, hogy mi keresztények nem fogtuk fel, nem éltük meg Jézus szívé-vágyát, a jézusi életmű célját: „Legyenek mindnyájan egy“ (Jn 17,21). Jézus hatékony orvosságot hagyott ránk e nyavalya ellen, de mi ennek nem vagyunk tudatában, nem ismerjük hatásait, ezért nem is használjuk, vagy ha igen, akkor sem tartjuk be a szükséges feltételeket, hogy hatni tudjon, hogy csodákat hozzon létre. Ez az orvosság az Eukarisztia, Jézus teste, az egység szentsége. , v Pósa László 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom