Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Csőgl János: Az eukarisztia a keresztény élet forrása és csúcsa
áldozati Igent az Atyának, egybe kell gyűlnünk, hiszen nem minden keresztény, csak a népet egybehívó pap tudja hatékonyan kimondani - az egész közösség nevében - a keresztáldozatot és az Úr egész életművét „most"-tá tevő igét. A szentáldozásban pedig egyetlen „helyre“, Krisztusba helyezzük valamennyien önmagunkat és egész életünket. „Akik Krisztus testével táplálkoznak, kézzelfogható módon mutatják meg az Isten népének egységét, amelyet ez a magasztos szentség jól jelez és csodálatosan meg is teremt“ (Lumen gentium, 11). Semmi más olyan tökéletes egységbe nem kovácsolhatja az egyházat e földi létben, mint a szentáldozás, hiszen bár más-más ostyát veszünk magunkhoz, bennük mégis numerice egyetlen eggyel, Jézussal asszimilálódunk. „így kell a hívőknek Krisztus, a közvetítő által egyre tökéletesebb egységre eljutniok Istennel és egymással, hogy végül Isten legyen mindenben a minden" (Sacrosanc- tum Concilium, 48). A szentmise egyesít a mennyei szent karokkal is, hiszen a szentek már egészen egyek az Úrral. „A földi liturgiában tiszteljük a szentek emlékét abban a reményben, hogy némi részünk és közösségünk lesz velük" (uo. 8). Az eukarisztia azonban nemcsak csúcs, hanem forrás is hivő életünkben. Mégpedig kétféle módon. Először úgy, hogy növeli bennünk a szentté tevő kegyelmet, az isteni minőségű életvezetésre alkalmassá tevő belső képességet. „Az eukarisztiából mint forrásból árad belénk a kegyelem, az emberek megszentelése“ (Sacrosanctum Concilium, 10). Minél többször és minél odaadób- ban veszünk részt az eukarisztikus lakomában, annál teljesebben elárad bennünk a többi szentségben elnyert természetfeletti életerő. Mi magunk is egyre szentebbé válunk, alkalmasabbá a mind tökéletesebb életre, így méltóbbá a nagyobb részesedésre Isten sajátos boldogságából. Ugyanakkor a segítő kegyelmek áradásának is forrása a szentmise, a szent- áldozás. Ahhoz is isteni közbenyúlásra van szükségünk ugyanis, hogy a természetfeletti életerő átáramoljak, és így meg is nyilvánuljon magatartásunkban, cselekedeteinkben. A szentté tevő kegyelem csak a segítő kegyelmek révén tudja áthatni mindennapi életünket. Ez a természetfeletti támogatás válik hatékonyabbá az eukarisztia révén. „Senki sem tud önmagától és önerejéből megszabadulni gyengeségeitől, gyámoltalanságától vagy rabságából, mindenki rászorul Krisztusra“ (Ad gentes, 8), aki segítségét elsősorban az oltáriszentség nyújtásában ajánlja fel övéinek. Az eukarisztiát Urunk elsősorban azért rendelte, hogy istengyermeki életünk legmagasabb rendű aktivitásának eszköze legyen, továbbá hogy mint szent forrás, erre a csúcscselekedetre mindennél jobban felkészítsen. Mindamellett nem szabad felednünk, hogy az eukarisztia megmaradó szentség, nem úgy, mint a többi. Azok csak a kiszolgáltatás pillanatában szentségek, a továbbiakban már csak hatásuk marad meg. Az átváltoztatott kenyér viszont továbbra is Krisztus teste marad, az Istenember különleges jelenlétének szimbóluma és megvalósítója. Ezért nevezzük imádandó szentségnek. 7
