Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Csőgl János: Az eukarisztia a keresztény élet forrása és csúcsa
Az átváltoztatásban, amelyet a miséző pap az egész szent nép nevében hoz létre, Krisztust mondjuk ki és az ő egész áldozati életét, mégpedig nemcsak szóval, hanem titokzatos, szentségi cselekedettel, jelenné téve ezt az egyedül szent életet. A szent kenyér és bor ugyanis nem egyszerűen a Jézus „most“, nemcsak a Megdicsőült, ahogyan most él. Az átváltoztatás hitünk szerint átlényegítés: az Úr lényegvalósága jelenik meg, az, ami Jézust Jézussá teszi. Ebben pedig benne van az ő teljes, minden mozzanatában az Atyának adott élete. így a konszekrációban Krisztus egész áldozati élete a mi Igenünk. A híveknek „meg kell tanulniok a szeplőtelen áldozati adományt nemcsak a pap keze által, hanem vele együttesen is felajánlani“. A zsinati konstitúció- nak ez a mondata az átváltoztatásra vonatkozik. Lélekben erre gondolva kell egyesülnie minden jelenlévőnek a konszekráló pappal. Az úrfelmutatáskor pedig nemcsak imádó, hanem Krisztust az Atyának ajánló szívvel kell feltekintenünk a kenyér és bor színében rejtező Úrra. De a konstitúció még valamit lelkünkre köt: meg kell tanulnunk a misében „önmagunkat is áldozatul hozni“ (Sacrosanctum Concilium, 48). Ez már a szentmise második főmozzanata. Az átváltoztatás az első, benne Jézust adjuk az Atyának, egyesülve a keresztáldozattal, megújítva, jelenné téve azt. De Megváltónk áldozatába önmagunkat is bele kell adnunk. Ez valósul meg a szentáldozásban, amely magyar elnevezése szerint áldozati tett. Általa a magunk Istennek ajándékozott életét beleasszimiláljuk Jézus önátadásába, az ő Istennél egyedül elfogadható életébe. Erre az asszimilálásra utal a latin elnevezés, a kommúnió, az egyesülés, a közösségbe kerülés. Életünk beteljesedése, a mennybe jutás lényegileg elfogadásunk. De csak az fogadható el, aki adja magát. Viszont Istennek úgy adni magát, hogy Atyánk teljes értelemben, tehát a maga szentháromsági életközösségébe befogadja, egyedül az tudja, aki maga is Isten. Istennel ugyanis bensőséges életközösségben csak Isten lehet, így az emberek közül egyedül Krisztus. Az eukarisztia vétele teszi lehetővé, hogy nekünk is helyünk legyen a Szentháromság belső életében. Csak Jézussal ilyen titokzatos módon egyesülve ölelhet magához bennünket az Atya, Fiával egyként, a Szentlélekben. Ezért mondjuk, hogy a szent kenyér és bor vétele üdvösségünk záloga, a menny előlegezése. „A földi liturgiában a mennyeinek előízét élvezzük, és annak a liturgiának lehetünk részesei, amelyet a szent városban, az égi Jeruzsálemben ünnepelnek. Oda tart zarándokútunk, ott ül Krisztus az Isten jobbján ... Várjuk az Üdvözítőt, amíg maga meg nem jelenik, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében“ (Sacrosanctum Concilium, 8). „Az Úr a reménység zálogának és úti eledelnek hagyta övéire szentségét“ (Gaudium et spes, 38). Az eukarisztia, mint keresztény aktivitásunk csúcsa, egyben az egyház egységének jele és valósítója is. Ahhoz, hogy Jézust szentségileg kimondjuk, mint 6
