Szolgálat 52. (1981)
Az egyház szava - A Szentatya üzenete a lourdes-i eukarisztikus kongresszusra
kor Krisztus majd mindent eltöltött teljességével (vö. Ef 1,24), odaát, az „új földön és új égben“ (Jel 21,1), amelynek a Lelke szerint megújhodott mai világ még csak halvány kezdete (vö. Gaudium et spes 38-39). A keresztény hit számára az új emberiség végérvényesen a keresztből eredt. Innen veszi a „kenyértörés“ elsődleges értelmét: „Ez az én testem, amelyet értetek adok... Ez a kehely az újszövetség az én véremben“ (1Kor 11,24-25). Igen, az igazi, a nekünk keresztényeknek alapvető fontosságú kenyértörés nem más, mint a keresztáldozaté. Innét ered, e felé tart a többi mind. Krisztus azért fogadta el, hogy ő maga áldozat legyen a kereszten a bűnért, a hitetlenségért és az igazságtalanságért, hogy az emberiség ne zárkózzék visszautasító magatartásba, hogy a végső szó ne az igazságtalanságé legyen, hogy megszűnjék a gyűlölet, és új jövő táruljon fel a történelemnek. Abban az órában teljesítette be földünkön ő, az égből alászállott élő kenyér, a legigazibb kenyértörést, szabadon kitárva karjait a kereszten, hogy lerontsa a halált és elvezessen az életre. Az új világ ettől az áldozattól függött: az elválasztó fal akkor omlott le; megerősítést kapott a halottak feltámadása, s vele együtt az egységes emberiség lehetősége (vö. Ef 2,15). Ez tehát az első meggyőződés, amelyből élnetek kell, amelyről való tanúságtételeteket kérem. Elsősorban a (szentmlse)áldozatban kell osztoznotok 2. Ebből pedig a következő elv folyik: A keresztáldozat olyan döntő jellegű az emberiség jövőjére nézve, hogy Krisztus csak az után teljesítette be és tért vissza az Atyához, miután eszközt hagyott hátra nekünk, hogy részt vehessünk benne, mintha csak jelen lettünk volna. A kereszten függő Krisztusnak, az élet igazi megtört kenyerének felajánlása a legelső érték, amelyet közölni, amelyben osztozni kell. Ezért akart Krisztus, mielőtt felment volna a Kálváriára, az utolsó vacsora termének szent csöndjében időt szakítani, hogy liturgikus kenyértörést végezzen. A Tizenkettővel ülte meg, és azt kérte tőlük, hogy újítsák meg emlékezetére mindaddig a napig, amikor ő majd újra eljön, hogy bevezesse az új időt. Az első keresztény húsvét kenyere és kelyhe fölött elvégezte a mozdulatokat és kiejtette a szavakat, amelyeket az apostolok utódai: püspökeitek és munkatársaik: a papok szolgálata megújított itt, hogy odajárulhassunk Krisztus áldozatához, és általa a majd mindent átalakító feltámadáshoz. Jól tudjátok, kedves fivéreim és nővéreim: ez az eukarisztikus ünnep nem hasonlítható össze a keresztáldozattal; nem tesz hozzá semmit, és nem sokszorozza meg. A mise és a kereszt egy és ugyanaz az áldozat (vö. „Dominicas Cenae“ kezdetű körlevelem 9. pontját). Azonban az eukarisztikus kenyértörésnek mégis van egy lényeges szerepe: rendelkezésünkre bocsátja a kereszt elsődleges felajánlását. Jelenlevővé teszi ma, a mi nemzedékünknek. Amikor valóságosan megjelenik benne Krisztus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt, akkor egyben jelenre váltja és hozzáférhetővé teszi a mi nemzedékünknek 55
