Szolgálat 52. (1981)

Az egyház szava - II. János Pál pápa harmadik enciklikája (R.)

maradnak tekintélyes természeti kincsek, másfelől meg munkanélküliség és éhség uralkodik. Valami tehát nincs rendben a munka megszervezése körül, éspedig éppen a döntő pontokon.

A társadalmi etika kulcsproblémája az igazságos munkabér kérdése. Ez a társadalmi rendszer igazságos voltának próbaköve is. Részletezi itt a pápa a család megfelelő támogatását, a nő családanyai szerepének nagyobb értékelését, említi a betegbiztosítás, hétvégi — legalábbis vasárnapi — munkaszünet, évi szabadság, nyugdíj stb. kérdését. Méltatja a — középkori céhekből eredő — szakszervezetek jelentőségét, amelyek a dolgozók érdekvédelmére alakultak. Céljuk azonban nem a mások elleni küzdelem, hanem a társadalmi igazságosság biztosítása. „A munka tulajdonsága mindenekelőtt az, hogy összegyűjti az embereket, ebben áll szociális ereje: a közösség összeforrasztó ereje. Tehát ebben a közösségben kell valamiképpen eggyé válni mind a dolgozóknak, mind azoknak, akik a termelőeszközökkel rendelkeznek vagy birtokolják őket.“ A szakszervezet követelései nem fajulhatnak csoportos vagy osztályönzéssé. A sztrájk a dolgozók jogos eszköze, de végső eszköz, nem szabad vele visszaélni.

Külön tárgyalja a Szentatya az alapvető jelentőségű, fáradságos mezőgazda- sági munkát. A földműveseket sokszor lenézik vagy kizsákmányolják. Kitér a fogyatékosok hivatásbeli képzésére és alkalmazására. A testi vagy szellemi károsult is személy, annak minden jogával, „egy közülünk, teljesen és egészen osztozik embertermészetünkben. Mindenestül méltatlan az emberhez és tagadása a közös emberségnek, ha a társadalmi életbe és így a munkába csak teljes képességű embereket fogad be, ez a súlyos diszkrimináció egy formájának megengedése: erősek és egészségesek a gyengék és betegek ellenében. Az objektív értelemben vett munkát itt is alá kell rendelni az ember méltóságának: a munka alanyának, nem a gazdasági nyereségnek.“ — Végül a dolgozók emigrációjáról beszél a pápa, hangsúlyozva, hogy a vendégmunkásokat nem szabad hátrányosan kezelni vagy szükséghelyzetüket kihasználni.

V. Adalékok a munka lelkiségéhez. (24—27.) Mivel a munka a személy tevékenysége, az egész test-lélek ember részt vesz benne. A Teremtő szándéka az, hogy az ember bizonyos értelemben folytassa és befejezze a teremtés művét. A munka első „evangéliuma" a bibliai teremtéstörténet, ahol Isten saját példáját állítja elénk, mint aki „dolgozik“ és „pihen“. Az embernek mindkettőben őt kell utánoznia. „Mindenekelőtt nem szabad, hogy (a munka) csak külső cselekedetekben gyakorolt emberi erőkifejtés legyen, hanem mintegy belső teret kell létrehoznia, ahol az ember mindinkább az lesz, aminek Isten akarata szerint lennie kell, és így készül elő arra a .nyugalomra1, amelyet az Úr szolgáinak és barátainak tart fenn.“ A pápa ebben a részben bőven idéz a Szentíráson kívül a zsinati határozatokból, főleg a Gaudium et spes-ből. A munka lelkisége legyen érett, a teremtmény ne tekintse magát a Teremtő vetélytársá- nak, de legyen felelőssége tudatában. Keresztény felfogása nem hogy távoltar53