Szolgálat 52. (1981)

Az egyház szava - II. János Pál pápa harmadik enciklikája (R.)

tőkét nem lehet különválasztani a munkától, sem a munkát ellentétbe helyezni a tőkével, sem azt a munkával, sem pedig az e fogalmak által körülírt egyes embereket egymással.“ Hiszen a dolgozó ember mások munkáját folytatja, az ő eszközeik „tőkéjét“ veszi igénybe. Az ökonomizmus ill. a gyakorlati, majd dialektikus materializmus az emberi munkát kizárólag anyagi, gazdasági szempontból fogta fel, s ez a hiba az iparosodás korában egyre inkább átment a gyakorlatba. Fölfedezték az anyagi javak rohamos szaporításának módját, de szem elől tévesztették a célt, amit ezeknek mint eszközöknek szolgálniok kell: az embert. Munka és tőke nem névtelen termelőerők; mindkét fogalom mögött élő, konkrét emberek állnak. Itt ismét elérünk a magántulajdon kérdéséhez. A pápa megállapítja, hogy a keresztény hagyomány sohasem tekintette a magántulajdont abszolút és érinthetetlen jognak, hanem mindig a teremtett javak használatához való általános jog nagyobb keretében szemlélte. Az ember munkával tesz szert rá, és a munkának kell szolgálnia. Nem szabad a munka ellenében birtokolni, sem pedig magának a birtoklásnak kedvéért. Megfelelő feltételek között nem zárható ki bizonyos termelési eszközök köztulajdonba vétele (szocializálása) sem. Csakhogy a magántulajdonnak állami tulajdonba való átmenése önmagában még nem szocializálás. Mindkét esetben a munka és a dolgozók megfelelő helyét kell biztosítani. A Szentatya itt utal különféle megoldásokra (pl. társtulajdonosság, beleszólás az irányításba, nyereségrészesedés, a XXIII. János Mater et magistra-jában szereplő autonóm „középső testületek" stb.). A munkásnak nem szabad csupán apró keréknek éreznie magát egy felülről irányított gépezetben, hanem közös tulajdon esetén is abban a tudatban kell dolgoznia, hogy „a magáét“ munkálja. A személyi értékek tiszteletben tartása éppen magának a gazdasági rendszernek és a termelésnek válik hasznára, ellenkező esetben pedig kiszámíthatatlan károk adódnak, nemcsak gazdasági téren, hanem emberileg is.

IV. A dolgozó ember jogai. (16—23.) A munka többféle értelemben kötelesség: a Teremtőtől kapott feladat, az emberi természet igénye, tartozás a közösség iránt. Ha kötelesség, akkor jogokkal is jár. Ezeket az emberi jogok nagy összefüggésében kell tekinteni. Fontos itt a közvetlen és közvetett munkaadó közti különbségtétel. Utóbbin azt a sok különféle tényezőt kell érteni, amelyek a közvetlen munkaadó „mögött“ állnak (személyek, intézmények, nem utolsó sorban az állam). Utóbbiak felelőssége kevésbé közvetlen, de nagyon is valóságos. A pápa itt kitér arra a kölcsönös függőségre, amit az államok egymás közötti viszonya teremt, s amiből a kizsákmányolás és igazságtalanság különféle formái származnak, egyre nagyobbá téve a szakadékot gazdag és szegény országok között. — Fontos kérdés a munkahelyé, vagyis hogy minden munkaképes ember megfelelő foglalkozást találjon. Küzdeni kell a munkanélküliség ellen — különösen fájdalmas, ha ez fiatalokat érint —, s gondoskodni munkanélküli segélyről. Helyes viszonynak kell fennállnia a különböző foglalkozások között is. Megrázó, hogy a világon egyfelől kihasználatlanul

52