Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Michel Sales: Az egység szentsége

békésen élő, az Evangéliumnak alávetett közösségben. Szent Pál a korintusi kikötőmunkásoknak írva nagyon is közönséges keresztényekhez szól, sőt inkább olyan hívőkhöz, akik egyáltalán nem élnek összhangban a tőle kapott evangéliummal és az eukariszíiával, amit megülnek.

A korintusiakhoz szóló első levél bennfoglalóan egy olyan közösség képét vetíti elénk, ahol minden, vagy majdnem minden rosszul megy. Az erkölcsi lazulás akkora, hogy egyes „szentek“ paráználkodásra adják magukat (6,12k), és még a vérfertőzés egy esetét is megtalálni, „amilyen még a pogányok közt sincs“ (5,1 k). Egyes hívők nem elégszenek meg azzal, hogy egymás között veszekednek, hanem a pogány törvényszékekhez folyamodnak, hogy elintézzék peres ügyeiket (6,1 k). Még akkor is, amikor az Úr vacsoráját ülik meg, a gazdagok nem hajlandók megosztani kenyerüket a szegényekkel (11,17k). Mindenki dicsekszik az Istentől kapott ajándékaival, ahelyett, hogy a közösség javára fordítaná őket, és a liturgikus összejöveteleken zűrzavar uralkodik, mindenki egyszerre akar beszélni (12-14. fejezet). Még olyan hívők is akadnak, akik a feltámadás alapvető pontjában kételkednek (15. fej.). De mindenekfölött, legmélyebben magában egyházi hovatartozásukban oszlottak meg a korintusi keresztények. A nekik szóló levél elején Pál azt írja, jelezték neki, „hogy pártokra szakadtatok. Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik így nyilatkoznak: En Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én pedig Krisztussal“ (1,11-13). és még rosszabb is van. A hívőknek ez a megoszlása nem marad meg az elszórt és egyéni kifejeződésnél, hanem rohamosan terjed, és odáig megy, hogy érvényesül az ima- és eukarisztikus összejöveteleken is (vö. 11,17k).

Ilyen helyzetben idézi fel és hívja segítségül Pál az Eukarisztia titkát. Ilyen keresztényeket emlékeztet arra, hogy ók Krisztus teste és egymásnak tagjai keresztségük erejében. „A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át“ (12,12-13).*

Ha „a hit titkára“ emlékeztetünk egy megoszlott keresztény közösséget, olyan hívőket, akik kölcsönösen gyanúsítják, megvetik vagy elítélik egymást, az nem azt jelenti, hogy még csak fokozzuk a szakadást vagy törést, nem súlyos kárhoztatás vagy gyűlöletesen képmutató állítás, hiszen oly kevéssé felel meg a közösség valóságos életének. Hanem annyit jelent, hogy megjelöljük a híveknek az igazi béke egyedüli forrását és megoszlásuk orvosságát: azt, hogy higy- gyenek igazán, vagyis éljenek összhangban a hittel, amit vallanak és az imádsággal, amelyet végeznek az Eukarisztián való részvételükkor.

* Ezért olyan roppant jelentős a kánonban a pápa és a helyi püspök említése: a katolikus egység jele ez, amelyen kívül az eukarisztia megülése hazugság lenne. Mert az Egyház, Krisztus teste, egyszerre és oszthatatlanul társadalmi és misztikus, látható és láthatatlan valóság, „látható gyülekezet és lelki közösség“ (Lumen Gentium 8; Gaudium et Spes 40,2). A „hit titka“ egyben „az egység titka“.

32