Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Michel Sales: Az egység szentsége
Amikor a pogányok apostola, időszámításunk 57. éve felé, a korintusi keresztényeknek ezt írja: „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai“ (1Kor 12,27), nem valami ködös metaforát kíván használni, mint olykor korunk szociológusai teszik egy csoportról, azaz mint mondják, társadalmi „testről“ beszélve. A keresztények egysége Krisztussal és egymás között lényegi egység, nem kevésbé, hanem ugyanannyira valóságos, mint egy személyé, egy egyedülálló személyiségé. A teljes Krisztus — fő és tagok — istenemberi személyiségének egysége. Mert az Eukarisztia az egész Egyházra kiterjeszti a megtestesülés és a megváltás misztériumát, amely által Isten emberré lesz, hogy az ember eggyé váljék Istennel. Hányszor ismétli Szent Ágoston: Krisztus „egyetlenegy testté — fejjé és testté“ tesz önmagával. Vagyis másképpen mondva: Krisztusnak csak egy teste van, s ennek tagjai részt vesznek a fejnek, Krisztusnak valóságában. A keresztényeknek ez az egy testbeli egysége Krisztussal és egymással nem valami föltételes ígéret, amelynek megvalósulása valami emberi műhöz lenne kötve. Tényleges valósága a hitnek, nem csupán ígéret; olyan tényleges és olyan valóságos, mint amilyen az egyszülött Fiú megtestesülése, aki egy- szersmindenkorra felajánlja magát Atyjának szeplőtelen áldozatul a világ üdvösségéért (vö. Zsid 9,11-28). Az Egyház jelenéről van szó, nem bizonytalan jövőről. Krisztus testének egysége nem csupán az Egyház jelenleg élő tagjait foglalja magában az egész földkerekségen, hanem magába zárja mindazokat, akik a hit jelével megjelölve haltak meg, sőt nemcsak ezeket, hanem mindazokat, akik utánuk és utánunk hinni fognak Jézus Krisztusban. Vagyis az Egyház egysége, teljességében nézve, még látható megjelenésének egészét is felülmúlja, — bár itt és most az Eukarisztia valóságosan ezt közli velünk, Krisztus — a fő és a test — titkának egészét. Vajon túl „kemény beszédnek“ találjuk-e ezeket a szavakat, mint Kafarnaum lakói, akik nagy számban hagyták el az Urat az Élet Kenyeréről szóló beszéd után, amelyben János evangélista más kifejezésekkel alapjában véve Pál gondolatához kapcsolódik (vö. Jn 6)? Mi mégis egyszerűen emlékezetbe idézzük itt „a hit titkát“, az Egyháznak magától Jézustól kapott ajándékát. „Én ugyanis — írja az apostol — az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: .Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.1 Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: ,Ez a kehely az újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.1 Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek és a ke- helyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön“ (1Kor 11,22-26). „Talán megoszlott Krisztus?“ Helytelen lenne azt gondolni, hogy ez a tanítás az Eukarisztiáról fényűzése a keresztény életnek, egyszerűen teológiai vagy exegetikai viták anyaga egy „Ti Krisztusnak teste vagytok“ 31
