Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Varga Pál: Gondolatok a szentáldozásról - ma

hiányozniok az elsőáldozási ünnepségről. Nekik is okvetlenül írásbeli meghívást készítenek. Nagyon fontos, hogy az egész plébánia figyelemmel kisérje ezt az ünnepséget, mert az képviseli tulajdonképpen Istennek azt a nagy csa­ládját, amibe a gyermekek most bekerülnek. A plébániának jelen kell lennie mint meghívó családnak. Erről több vasárnapon keresztül lehet prédikálni. A hivöket meg kell hívni nemcsak hogy vegyenek részt az ünnepségen, hanem hogy elő is készítsék. Pl. ők hozzák a bort, a süteményt, amit a szentmise után szétosztunk. Okvetlen meg kell a szülőket az elsőáldozási ünnepség után hívni egy pohár borra, amíg a gyermekek a reggelinél vannak. Ennek az ünnepség­nek a lebonyolítását a plébánia hívőire lehet bízni. Magát az elsőáldozási szentmisét úgy kell felépíteni, hogy annak családias képe legyen. Pl. ha lehetséges, ültessük az elsőáldozókat az első sorba a nép­oltár körül, hogy láthatólag is családi kört alkossanak. S ha van hely, mögöttük üljön egy sor felnőtt a második sorban őket körülvéve (szülők vagy kereszt- szülők, vagy a plébánia képviselői, tanítók). Nem szabad félni attól hogy esetleg a régi formákat elhagyjuk, ha az új formák jobbak, érthetőbbek. Attól sem szabad félni, hogy a vallástól távol álló szülőket nem tudjuk belevonni az ünnepségbe, mert ahol gyermekük ünnepéről van sző, ott szívesen megtesznek mindent, hogy az ünnep szebb, mélyebb és szentebb is legyen. Igen-igen fontos, hogy az egyházi ünnepségek, szertartások érzékeltetni tudják, hogy a szentségek az emberben rejlő természetes mélységek, titkok és értékek kibontakozását akarja elősegíteni, ünnepelni. A vallási ünnepeknek so­hasem szabad annyira idegennek lenni, hogy a résztvevők magukat, belső vi­lágukat, problémáikat ne tudják a vallási rítusokban, szövegekben felfedezni. Csoport-szentmisék 1. Ministránsokkal 2. Az ifjúsági csoportokkal 3. Végző osztályokkal 4. Családi körökkel stb. A csoportszentmise előnye, hogy a misztériumot közelebbé, átélhetőbbé teszi. Kisebb körökben könnyebb a szentmise családias jellegét érzékeltetni, könnyebb a szentből a profánba hidat építeni, a szentmiséből az agapéhoz, a szentmisét követő ünnepséghez. Itt könnyebb a világiakat tevékenyen bevonni a szentmise előkészítésébe és folyamatába: a szentleckét ők olvassák fel, ők készítik elő a hívek könyörgéseit, ők ministrálnak, az asszonyok sütik a kovász- talan kenyeret stb. Persze nem szabad ilyen szentmisékkel a résztvevőket a templomi nagy­szentmiséktől elvonni, hanem fordítva. A kisszentmisék intenzívebb átélése idővel a templomi szentmisét is megtermékenyítheti. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom