Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Varga Pál: Gondolatok a szentáldozásról - ma
A másik oldalon viszont annál kifejezettebben érzik és kimutatják a világegységhez való hozzátartozásukat: Hamar otthon érzik magukat a világ legtávolabbi részén is, nem félnek az idegen emberektől, az idegen világtól, s nagyon természetes számukra, hogy szolidaritást vállalnak távoli országok el- nyomottaival. E szempontból a teremtő Isten igazibb gyermekei, mint mi voltunk, akik csak itt érzik magukat itthon és Isten gyermekeinek, másutt nem, mintha másutt nem lenne Isten az atyánk, más emberek nem lennének testvéreink. A mai ember ösztönösen nyíltabb, s természetesnek veszi, hogy a világ az övé (azaz Atyjáé). A mai ember nem hódol a világmindenség előtt, mint idegen világ előtt, amibe csak valami nagy kegy révén kap bepillantást. Ök szervesen beletartoznak ebbe a világmindenségbe, mint birtokosai, egynek érzik magukat mindennel. Ugyanígy viszonyulnak a mindenségben rejlő isteni titokhoz is. Érzik a titokzatos mélységet, de nem mint valami idegen istenséget, hanem mint rokon titkot. Az, ami a külvilágban feltűnik, ugyanúgy saját bensejükben is észlelhető. Isten minden dologban és minden emberben feltalálható. Ezen a ponton megkülönböztethetünk egy régi és egy mai viselkedési formát. A mai embertől több tiszteletet várnánk, a régitől nagyobb közelséget a misztériumhoz. A mai ember behatol műszerekkel a világmindenség közepébe, magát az embert is boncolja, szétszedi és elemzi. Mindent uralma alá akar hajtani. Lassan viszont mindinkább érzi, hogy a legmélyebb dolgok rejtekét semmiféle műszerrel nem képes feltárni. A világmindenség misztériuma nem nyílik fel a műszerek parancsára. Most kezdik a fizikusok és kémikusok is érezni, hogy a világ titkához más kulcs is kell. A világ kulcsa a h i t. Úgy, ahogy az Istenséghez hit és imádás nélkül nem lehet közeledni („Mózes, vesd le sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent“), úgy igazában a világhoz sem lehet hit és alázat, mély tisztelet nélkül közeledni, amennyiben a világmindenség az istenség titkának a hordozója. Hit és tiszteletadás nélkül csak a perifériához tudunk eljutni, a világ és az ember titka zárva marad előttünk. Titkok és szívek nem nyílnak parancsszóra. A világmindenség szíve sem személytelen dolog, hanem isteni titok, ami személyes viszonyt és hozzáállást kíván. Az Oltáriszentség problémája belevisz minket legmindennapibb életünk problémájába, s egyúttal a bennünket körülvevő, velünk eggyé vált világmindenség rendszerébe. A határok az ember, világ és isteni titok között eltűnnek a hivő ember számára. A mai tömeges szentáldozás talán ezt a misztikus közösséget akarja ábrázolni az ember, Isten és a világmindenség között. Ha mi embertársainknak nem tudunk mély tisztelettel adózni, s a minket körülvevő világot 27
