Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben

ezért valamiképpen „szellemi“ jelenlét („érzéki testet vetnek el, szellemi test támad föl“, mondja Szent Pál: 1Kor 15,44), úgy azonban, hogy a „szellemi“ jelző nem jelentheti azt, hogy „nem valóságos“. Erre a szellemi jelenlétre egyébként Szent János evangéliuma is utal. Miután Jézus kijelentette: „Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek" (Jn 6,53), a tanítványok meg voltak döbbenve és méltatlankodtak. Jézus válasza erre: „Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt. A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit...“ (Jn 6,61-53).

Krisztus oltáriszentségi jelenléte továbbá nem öncél, hanem az Egyházban, az Egyházért valósul meg: Jézus Krisztus a hívőkért, a mi üdvösségünkért, értünk van jelen az Oltáriszentségben. Jelenléte üdvözítő jelenlét. Úgy van jelen, mint aki testét értünk adja, mint aki vérét értünk ontja. Ez a szempont még nagyobb hangsúlyt kap azáltal, hogy Krisztus „a kenyér és a bor színe alatt“ van jelen, vagyis mint táplálék és mint ital. Célja tehát az, hogy tápláljon minket, de nem testi létünkben, hanem hogy örök életet adjon: „aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon“ (J 6,54). Jézus oltáriszentségi jelenléte kétségtelenül imádandó ugyan, elsődlegesen azonban nem azért van jelen, hogy imádjuk, hanem hogy magunkhoz vegyük (vö. DS 1643: „ut sumatur“), és ezáltal benne maradjunk, ő meg bennünk. Ahogy a Rítuskongregáció 1967-ben kiadott tanítása mondja: „Az Oltáriszentségnek szentmiseáldozatbeli ünneplése valóban eredete és célja annak a tiszteletnek, amelyet iránta a szentmisén kívül tanúsítunk. Ugyanis a szentmise után fennmaradó szent színek nemcsak hogy onnét származnak, hanem avval a fő céllal őrizzük meg őket, hogy a hívek, akik a szentmisén nem tudtak részt venni, a megfelelő beállítottsággal magukhoz vett szentségi áldozásban Krisztussal és áldozatával egyesüljenek, amit a szentmisében ünnepiünk.“

Abból, hogy Krisztus az Eukarisztiában „étel és ital alakjában“ van jelen, adódik az eukarisztikus jelenlét sajátos volta. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy Krisztus nemcsak az Oltáriszentségben, hanem minden más szentségben is jelen van a szentségi jel létrejötte és tartama alatt. A „szentségi jel“ kifejezés arra utal, hogy a szentségi cselekmény minden esetben egy szimbolikus, jelszerű történés, amelyben egy anyagi valóság, vagy még pontosabban: éppen egy valamilyen anyagi valóságot felhasználó cselekmény a vele összeköttetésben álló szavakkal együtt kifejezi és ezáltal ténylegesen létrehozza a szentséget felvevő ember megszentelődését, azaz az Istentől származó kegyelmi élet beléje áradását (ha csak a szentségben részesülő a maga részéről meg nem hiúsítja). Mivel a szentség ilyen értelemben „a kegyelem hathatós jele“ (signum efficax gratiae), azért a szentség „anyaga“, vagyis az, ami a hozzá tartozó, értelmező szavakkal együtt létrehozza a szentségi kegyelmet, a minket üdvözítő Krisztus ránk vonatkozó működése, és ezért a szentségi cselekmény folyamatában Jézus Krisztus maga van jelen, és nem csupán a tóle eredő kegyelmi erő.

13