Szolgálat 52. (1981)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben

— Az Oltáriszentség és a többi szentség közötti különbség tehát nem abban áll, hogy Krisztus az Oltáriszentségben jelen van, a többi szentségben viszont nincsen. A különbség a szentségi jel mivoltában keresendő. A többi szentség esetében a szentségi jel kizárólag cselekmény jellegű, és ezért a cselekmény megszűnésével megszűnik a szentségi jel is. (A keresztségnél például a szentségi jel a szentháromsági hitvallás szavainak kimondása és a vízzel való lemosás.) Krisztus jelenléte ebben az esetben dinamikus jelenlét, hiszen végeredményben ő az, aki keresztel, bérmál, feloldoz, stb. Az Eukarisztia esetében a szentségi jel viszont egy lakoma, vagyis olyan cselekmény, melynek lényeges tartozéka az étel és ital, a kenyér és a bor. Mivel itt a szentségi jel abban áll, hogy a szentségi, a liturgikus cselekménybe felvett kenyér és bor Krisztus testét és vérét jeleníti meg számunkra, azért az átváltoztatott kenyér és bor nemcsak a szentmise tartama alatt és semmiképpen sem csak a vétel pillanatában lesz számunkra Krisztus teste és vére, hanem mindaddig, amíg a Krisztus testévé és vérévé vált kenyér és bor ehető illetve iható marad, vagyis ameddig a szent színek nem romlottak meg.

Mindebből érthető, hogy az eukarisztikus teológiának központi kérdése: mi történik a szentmisében tulajdonképpen a kenyérrel és a borral? — Ezzel megint visszatértünk az átlényegülésnek, a transszubsztanciációnak problémájához.

Az alapfogalmak tisztázása

A trienti zsinat püspökei és teológusai nagyra becsülték Aquinói Szent Tamás teológiáját, és mint koruk gyermekei magától értetődően skolasztikus fogalmakban gondolkodtak. Ennek ellenére a zsinati határozatok sehol sem írják elő, hogy a transszubsztanciációt pontosan úgy kell értelmezni, mint ahogy ezt Arisztotelészt többé-kevésbé követve Szent Tamás tette. Erre már az a tény is utal, hogy a zsinat szövegei sehol sem használják a szubsztancia-akcidens fogalompárt, hanem a szubsztanciával a szpécieszt állítják szembe. Ebből a megkülönböztetésből kell kiindulnunk.

A „szubsztancia“ a zsinat megfelelő szövegeiben nem a tomista filozófia szakkifejezését jelenti, hanem értelme általánosabb. A kérdés: mi ennek a szubsztanciája?, annyit jelent: mi is ez valójában? A szubsztancia tehát egyenlő a lényeggel, a dolog végső sajátos mivoltával.

A „szpéciesz“ (a szubsztanciával ellentétben használva) viszont azt fejezi ki, hogy milyennek mutatkozik meg valami érzéklő tapasztalatunk számára. Ha a szpécieszről beszélünk, akkor azon a dolgot értjük, amennyiben ez érzékletes megismerésünk számára hozzáférhető.

Ebben a felfogásban magyarul a szubsztanciát lényegnek nevezhetjük, a szpécieszt pedig jelenségnek. Csak azt kell megjegyeznünk, hogy a jelenség semmiképpen sem azonos a látszattal. A látszat hamis képet ad a valóságról, míg a jelenség a dolgot magát állítja elénk, de egyelőre még csak felületesen, anélkül, hogy teljes valóságát, lényegét megragadtuk volna. Ez az utolsó meg14