Szolgálat 52. (1981)

Halottaink - Dr. Géczy János (Kamarás József) - P. Horváth Mihály SJ (Confrater)

engedetlen gyermekekhez villámló szemű, kemény ember is lenni. Mégis szerették gyermekei és hívei. Igazi egyéniség volt. A környebányai (Tatabánya szomszédságában) kápolna kis haranglábával ma is őrzi emlékét, hívja a bányászokat istentiszteletre. Hatvanegy évig szolgálta az Igazságot. Odaát most biztosan imára kulcsolt kézzel, térden állva várja gyónógyermekeit és híveit az örök boldogság hazájába. Gyónógyermeke: Zs. Ferenc Dr. GÉCZY JÁNOS (1912—1981) A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem központi szemináriumának egykori prefektusát temették Balassagyarmaton. Lékai László bíborosprímás és a kerület pap­sága koncelebrációs szentmisén vett búcsút dr. Géczy János hittanár, érseki tanácsos­tól, a város szülöttétől. A mindig eminens tanulót 1936-ban Esztergomban szentelték pappá. Középiskoláit a bencéseknél, teológiai tanulmányait Budapesten végezte. Kevés állomáson működött. Karancsság, Budapest, Balassagyarmat — ennyi volt csak a meg­tett út. De amit tett és ahogyan tette, az igazi papi lelkületre vallott. Hajlíthatatlan gerincessége végigkísérte pályáján. Végül is csak a lelkek egyszerű vezetője, a gyere­kek tanítója, a betegek vigasztalója akart maradni. így lett prefektussága után újból káplán. Volt benne valami megszállottság a hivatás maradéktalan betöltésében, a fi­zikai, valamint művészi munka elvégzésében. A hívek mindezt látták, tudták, csodál­ták. Nemcsak igazi lelkipásztor, de túlzás nélkül mondhatjuk: a népművészet mestere volt. Értékes faragványai ma már közkincsnek tekintendők. Bemutatásukkal — bár ter­vezte — de még adós szülővárosa. A kiállítást a város csak most határozta el. Szinte szimbolikus ez a lekésés. Ügy tűnik, nem engedte, hogy még életében ünnepeljék, mert igyekezett kikerülni a siker sokszor csuszamlós csapdáit. „A kerékpáros atya“ — így hívta a nép, mert azon járt mindenhová, a lakásától távol eső kórházba, szociális otthonba, templomba. Csendes miséi előtt és után kelle­mes bariton hangján mindig intonált egy-egy közismert egyházi éneket a Hozsannából. A központi szeminárium kertjét egyedül, mintaszerűen művelte. Otthonában számos érdeklődőt oktatott a virágok ápolására, gyümölcsfák telepítésére. A város temetőjét erején felül dolgozva hozta rendbe. Elszenderülése előtt húsz perccel ott álltam kórházi betegágyánál. Már haldoklott. Jóságos, életében sokszor — ha indokolt volt — igen kemény vonású arca megszépült, megnyugvás tükröződött rajta. Éjjeliszekrényén gyertya égett, közelében a Megváltó feszületé. Az ügyeletes nővér megengedte, hogy azt a papi kezet, amely oly sokszor osztotta szét az Eukarisztiát, megcsókolhassam. Ugyanígy megcsókoltam a hívek nevé­ben homlokát is, megköszönve az evangélium igazságainak meggyökereztetését, a ke­resztény öntudatra való buzdítást és a nevelést, amit hívei és köztük annyi gyermek kapott tőle. Utolsó útjára beláthatatlan tömeg kísérte. Gyónói még Csehszlovákiából is átjöttek temetésére. A Szent Felicián egyházi kórus, amelyben egykor ö is énekelt, művészi karénekkel búcsúztatta. A templomban Sudár János nagyoroszi prépost, esperes, a temetőben dr. Kosztolányi Imre egyházközségi elnök mondott gyászbeszédet. Közben­járását sokan fogják kérni. Kamarás József P. HORVÁTH MIHÁLY SJ (1913—1981) „Mihály testvérünket én hősi léleknek tartom — írja egy férfiismerőse. — Régen Pannónia a szentek virágos kertje volt. Most is az, a glóriátlan szentek virágoskertje, akik csodák, misztikus tünetek nélkül, nagyon emberi módon, természetesen visel­kedve járták végig a szűk ösvényt.“ 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom