Szolgálat 52. (1981)
Halottaink - Dr. Géczy János (Kamarás József) - P. Horváth Mihály SJ (Confrater)
Természeti adottságai révén nagyra hivatott élet csírái bontakoztak ki benne. Elöljárói nagy reményeket fűztek működéséhez, hiszen már a Zala megyei Nórápon, az általános iskolában kitűnt tehetségével, szívósságával és életrevalóságával. Ezért került Kalocsára, ahol a Loyoleum növendékeként készült a jezsuita életre. A sportoló fiatalember az intézet dísze lett. Kitűnő érettségi után 1934. aug. 14-én belépett Jézus Társaságába, ahol tanulmányai végeztével 1944. jún. 25-én pappá szentelték. A harmadik próbaév után tehetségében, szervező képességében bízva a pesti Jézus Szíve templomhoz osztották be. Ö szervezte a háborús idők zűrzavara után a budapesti Jézus Szíve nagykörmenetet. Az 1950-es Jézus Szíve körmenet rendezése volt e téren utolsó tevékenysége jún. 17-én. Viszontagságos évek következtek: három évig Kis- tarcsán, 1953—57-ig átképzös lakatos lett a 22-es Építőipari Vállalatnál, majd 1970. máj. 1-ig sekrestyés a Haller téri templomban. Ezután az örökimádó templomban kapott lelkészi beosztást, innen ment nyugdíjba 1974. máj. 1-én, de nyugdíjasán is megmaradt ott kisegítőnek. Ekkor érte életének fordulópontja, egyben lelkiségének kivirágzása. 1975. szept. 24-én egyik, 1978. jan. 31-én a másik lábát is combközépen amputálni kellett érszűkület miatt. Az embertelen fájdalmakon kívül lelki gyötrődés kínozta: egészségesen, tehetségesen, képzetten tehetetlenségre van kárhoztatva, tolószékhez kötve. Lelkileg is nehezen emészti meg a változtatbatatlant. De lassan a magányban megérti, hogy Krisztus sem a csodáival, tanításával, prédikáíásával váltotta meg a világot, hanem szenvedés által, kereszthalála révén. Lelke megérik a kegyelem és az életszentség számára. Néhány hónapon át rövid jegyzeteket írt egy kis határidőnaplóba. Ezekből idézünk néhányat: 1980. jan. 6. Fogadd, Kisded, lelkem imádó aranyát a szeretetben, és csonk lábaim mirrháját, hogy a Te kegyelmedben járjak. Jaj, de nehéz! Jan. 21. Amikor a templom kiürül, csak az elsóhajtott sóhajtások dideregnek benne. És Jézus. Több, mint fagyos a világ. Jan. 27. A gyóntatószék csak panaszfelvevő. Nagyon fáj, hogy a fiatalok és középkorúak nem igen gyónnak. Gyerek egyáltalán nincs. Én nem érzem másban az okot, csak magamban. Több ima és áldozat kell. Febr. 10. Ma a gyóntatószékben sok vigasztalásom volt. Sok és mélyen hivő gyónóm volt. Nem az öregek panaszirodája volt, hanem fiatal és bűnbánó lelkek keresése. Velem volt a krisztusi Lélek. Köszönöm! Márc. 14 (misszió falun). Fárasztóan kedves volt a nap. A kollégák a szobámba jártak. Este már több mint százzal többen voltak. Igen megkedveltek. Gyóntattam. Sokan jelentkeztek szentkenet felvételre. Deo gratias! Apr. 5. Este egyfolytában három órát gyóntattam. Ennyi ember még nem volt a templomban. 8 óra után értem haza. Deo gratias! Máj. 23. Nagyon mélyen a szívemhez szólt Suenens: Új pünkösd c. könyve. Adjam át magamat a Szentiéleknek, ne a tanításnak. A legbensőbb személyes viszonyba lépek lelkem édes Vendégével. Legalább ez legyen az én karizmám. Ez elég is! Jún. 3. A test nyomorék. Egész nap a viharos szél a csonkomban dolgozott. Uram, ilyen gyönge hüvelyt adtál a léleknek. Csak nyögni tudtam. Ma igen hangulatlan voltam. 1981. jan. 4. Igen fád voltam. Este lefekvéskor izzadtam és szédültem. A halál félelme szorongatott. Mit hoz a 81-es év? Uram, csak Te tudod. ÉN CSAK TEGYEM A TE SZENT AKARATODAT! „P. Mihály a naplójában — írja valaki — Jóbként jajgat és kiáltozik. Nos, én láttam, hogyan uralkodott magán, hogy gyöngyözött a verejték a homlokán és az arcán, és mosolygott. Panaszkodik naplójában, hogy csak sodródik, mint egy fadarab. Ebben a .sodródásban' az önátadásnak olyan foka volt szükséges, amely sugárzott körülötte. Kamasz ministránsok szaladtak, hogy ölbe vehessék és átsegíthessék tolószékéről az autóba. Mikor elnéztem őket, a keresztről való levétel jutott eszembe. Prédikációi alatt, amelyekkel oly elégedetlen volt, csörgött róla a verejték. Egyszer az egyik — 100
