Szolgálat 51. (1981)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
ségben részesülnek, amikor a csapból folyik a víz ... Az encephalitis, amit a szúnyogok terjesztenek, az idén is mutatja magát. A kolera, a vérhas, malária, tífusz monszun idején mutatkoznak. Rengeteg munkája van az ápoló k. rendtársaimnak. Hála Isten, mindig bírjuk, és egész vidáman. Minden napnak megvannak a maga bajai, de az örömei is. Attól függ, ki hogyan viseli a keresztet. Az esős évszakban öt hónapra megszűnik a közlekedés. Az országúiig terjedő 12 km-es út két és fél órás gyaloglást igényel, és 3 folyó vágja el. Nem túlságosan szélesek, de veszélyesek. Kis diákjaink nem tudják őket átúszni, így sokszor elmarad az iskola. Hogyha ezeken a folyókon hidakat építhetnénk, akkor egész éven át lehetne közlekedés és szállítás. Egy régen kivándorolt magyar néni leveléből olvastam Kanadából, ahogy a kivándoroltak összefogtak, építették az utakat, hidakat stb. Akkor támadt ez a gondolatom. így megkezdem a „koldulást“, az építést társadalmi munkában végezné népünk. Az első adományt a hidakra önöktől kaptuk. Isten fizesse meg jóságukat! Belga jezsuita plébánosunk egy szép tágas és egész modern templomot épített. Csodálatosan segített a nép munkával, nagy részük pénzzel is. Október elején mind a 18 falu népe lelkigyakorlatot végzett a katekisták és néhány lelkész irányításával. A szentelésen több mint 5000 ember volt jelen. 45 papunk koncelebrálta a szentmisét az érsekünkkel. Az indiai liturgia még szebbé tette az egész szertartást. Szentmise előtt virágot hintő, táncoló lányok precessziója, utánuk a rizskalásszal feldíszített cserépvázákkal táncoló lányok csoportja. Jó énekkarunk igen kitett magáért. Rengeteg nővér jött más helyekről is, és 18 belga vendég, plébánosunk rokonai. Mi a lakásunk egyik helyén szalmán húzódtunk meg, de annyit örvendeztünk az egészen. Minden falu elöljárója felajánlotta a falu népét a Mindenkor Segítő Szűz Anyának. Mióta itt vagyunk, háromszor akartak ránk törni a rablók. Most febr. 13-án, amikor együtt voltunk és vacsoráztunk, 7 óra tájban bezárták a tanítóinkat és leányainkat egy szobába, és követelték rajtuk az ajtónk kulcsát. Nem adták oda nekik, de az egyik polcon megtalálták, és fölfegyverezve bejöttek. Elképzelhetik a meglepetésünket. Az egyik rám szegezte a revolvert: „Pénzt, vagy megölöm!" Nem tudom hogyan, de én még a szép indiai szokás szerint köszöntöttem is őket. Be akartak hatolni a hivatalomba. Hogy ez meg ne történjék, intettem az egyik nővérünknek, akinél volt valami 600 rúpia aprópénz, hogy adja nekik. Úgy felfalták azt a pénzt, mint az éhes kutyák. Közben az egyik le akarta rántani az egyik rendtársunk karóráját. A nővérke mondta: „Ne nyúljon hozzám, én majd lehúzom, és legyen csak a magáé." A többi nővérke ügyesen a hátuk mögött levette a karóráját és a zsebébe rejtette. Én kértem a jó Szent Józsefet, segítsen. Közben jött egy ötletem: A hivatalom ajtaja előtt úgy tettem, mintha elájultam volna. Ekkor a rablók elmentek. Az asztalon találtak még két ébresztőórát, azt is elvitték, és még néhány ruhadarabot. Azon az estén későn csendben gondolkodtunk az esetről. Még hála Istennek, hogy nem gyilkoltak meg bennünket, mint sok más helyen teszik. Azóta minden zajra felkelünk, és nem nagyon élvezhetünk nyugodt éjszakákat. Az eset után a plébánián volt a sor. Két hétig próbáltak betörni, de nem sikerült. Egy hét múlva alkalmazottaink a vásárban ráismertek az egyik rablóra. A rabló is felismerte őket, és mint a villám, elszaladt. Erről értesítettem a rendőrséget. Tesznek-e valamit vagy sem? Legtöbbször néhány hét után szabadon bocsátják őket, utána újra kezdik a gonoszságot, csak még jobban kitanítják egymást a börtönben. Nemcsak mi, de még a legszegényebb családok is ki vannak téve nekik. Pedig ezek nem szegény családokból származnak. Ilyesmi nem történt húsz évvel ezelőtt. Most kiképzett modern rablókkal kell küzdeni. Mégis jön a szép Húsvét, és örvendezni akarunk lélekben. Mother Theresia (Pushpa nővér) Bardih, P. O. Amgaon, Via Gumla 835207 Dt. Ranchi-Bihar, Iridia 84
