Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Szilas László: Egyháztörténelmi meggondolások
tanulmányok Szilas László EGYHÁZTÖRTÉNELMI MEGGONDOLÁSOK Jézus Krisztusnak, a második isteni személynek megtestesülése mutatja, hogy van egy mód, amellyel az isteni, az örök be tud lépni az időbe, a történelembe anélkül, hogy lényegét feladná, vagy az időbeliség korlátáit szétrepesz- tené. A kinyilatkoztatásban Isten emberi módon, főleg a szó, a beszéd által közli önmagát. Ezáltal a kinyilatkoztatás történelmi jellegű lesz. önmagában, lényegéből következően természetesen változhatatlan és örök, de minden időre kötve van a történelem konkrét formáihoz. Hiszen az isteni kinyilatkoztatás hordozói emberek, akik a térben és időben élnek, akiknek történelmük van. Ezáltal a kinyilatkoztatásnak is van történelme. A második isteni személy megtestesülésével Isten belenyúlt a történelembe, működik benne. Közreműködésre azonban meghívja az embert is. Az egyházat nevezhetjük a továbbélő Krisztusnak is. ö alapította, mint látható, megtapasztalható közösséget, amely az idők végéig létezni fog. Az egyház tagjai azonban a térben és időben élő emberek. Csak bennük válik Jézus Krisztus egyháza láthatóvá, és rajtuk keresztül működik ebben a világban. Ebből feszültségek, veszélyek állnak elő. Krisztusban az emberi természet hordozója a második isteni személy volt, teljes egységben. Ez azonban nem áll az egyházra. Benne az isteni és emberi nem alkot hiposztatikus uniót. Az isteninek hordozója itt az ember minden esetlegességével, gyengeségével és főleg bűnével együtt. A bűnös ember mindig is megpróbálhatja, hogy keresztülhúzza az Isten terveit. Megvan a szabadsága ahhoz, hogy a saját akaratát az Isten elgondolása ellenében is meg akarja valósítani Ennek súlyos következményei vannak az egyház életére, önmagának a világban való megvalósítására nézve. Az egyháztörténelem ezt lépten-nyomon mutatja. Mi következik ebből az egyház életére és történelmére nézve? Az egyház létéhez hozzátartozik történelme is. Azt el kell fogadnia úgy, ahogy volt. Az egyház nem törölheti ki múltját, nem teheti meg nem történtté. Életét nem kezdheti el újból egy nullponton. Ha ezt megkísérelné, akkor feladná önmagát. A pápaság történetének „sötét százada“, a nyolcadik-kilencedik század, vagy VI. Sándor pápa éppen úgy hozzátartozik az egyház történelméhez, ha elrettentő példaként is, mint a nagy szentek élete. A mélypontokat is vállalnunk kell az egyház életében, s nem szabad megkísérelnünk, hogy ezeket „kimagyarázzuk“ vagy „elapologizáljuk“. Nem szabad, hogy olyan egyháztörténe- lem-tanítás kapjon helyet, amilyet magam is megértem diákkoromban. Tanárunk 5
